A kiállítás a textilnyomás technikai fejlődését mutatja be a céhes kékfestéstől napjainkig.

A textilnyomás alatt a szövetek - mintázó eszközök segítségével történő - helyi mintázását, tarkázását értjük. Az alapok a primitív népek szokásaihoz vezetnek: ezek a népek saját testüket fából, tökből stb. faragott pecsétek festékes lenyomataival díszítették.

A keleti kultúrákban, az ókorban már készítettek nyomott szöveteket: minta segítségével ragasztóanyaggal kevert pigmentszemcséket vitték fel a textilre. Európában azonban csak 1702-ben jelent meg a textilnyomás.

Magyarországon a 17. század végétől működött az első kékfestő műhely, a 18-19. században pedig már számos hazai településen tevékenykedtek kékfestő mesterek. Nyomódúccal mintáztak: nyomópépet vittek fel a textilre, amely kifestéskor nem festődött át, tehát a mintázat fehér maradt.

A napjainkban működő kékfestő műhelyek termékei ma is népszerűek. A kézi nyomást felváltotta a szakaszosan működő perrotin gép: a nyomás a nyomandó szövet és a nyomófa váltakozó mozgatásával jött létre. Ez a géptípus kis üzemekben, kékfestő műhelyekben ma is működik.

Az ipari forradalom idején, a hengernyomás feltalálása (Thomas Bell, Anglia, 1783) 150 évre megalapozta és meghatározta a nagyipari nyomástechnológiát. A textilnyomás művelete folyamatossá vált. A hengernyomó gépek a 19. század végén honosodtak meg Magyarországon, és az 1980-as évekig működtek.

A síkfilmnyomás feltalálása azonban a 20. századig váratott magára. A lyoni selyemipar a japán katazome eljárás elvét filmnyomásként alkalmazta. A technológia - szakaszos kivitelben - az 1930-40-es években valósult meg. Hazánkban 1960 körül terjedt el a napjainkban is szokásos mintázási eljárás.

A termelés növelése a textilnyomás továbbfejlesztését igényelte. 1950 körül fejlesztették ki a rotációs filmnyomást, mely folyamatos művelet. Hazánkban az eljárás az 1960-as évek végétől terjedt el, napjainkban is általánosan alkalmazott nyomástechnika.