A valamikori Hrabéczy-villában helyet kapott Holló László Emlékmúzeum anyagának nagyobbik részét az 1887-től 1976-ig élt festőművész alkotásai teszik ki. A különleges stílusukról könnyen felismerhető, a sötét és világos tónusokat mesterien kombináló képek és az épület belső falaira festett seccók több helyiséget töltenek meg, s külön szoba jutott a művész rekonstruált, eredeti használati tárgyakkal berendezett műtermének a bemutatására is.

A Kiskunfélegyházán született Holló László művészete Debrecenben bontakozott ki. A Hollósy Simon növendékeként Münchenben pallérozódott ifjú az első világháború környékén lelt (később véglegesnek bizonyult) menedékre a kálvinista Rómában, ahol nemcsak festőként, de ismert és elismert közéleti személyiségként is nyilvántartották. Az Ady Társaság osztályelnökeként és a helyi művésztelep fő szervezőjeként örök időkre elévülhetetlen érdemeket szerzett magának.

Munkásságának első évtizedeiben elsősorban portrékat alkotott az ifjú művész, majd az 1920-as években egyre inkább rátalált saját stílusára és saját témáira: az életképek mellett ekkor születtek az első bibliai és mitologikus ihletésű festményei is.

Holló László 1930-ban önálló kiállítást rendezhetett a debreceni városházán, de a második világháború közeledtével egyre inkább elszigetelődött és egy évtizedig teljes visszavonultságban dolgozott. A világégés után önarcképek, portrék, történelmi képek egész sorával gazdagította életművét. Témájául mindig az embert választotta, sorsával, jelenével, múltjával, pszichikumával. Még a tájképei, csendéletei is "emberarcúak", mozognak, lélegeznek belülről.

Holló László roppant dinamikus festészete drámai, impulzív, mozgalmas, rendkívül kifejező. Önarcképsorozata egyedülálló a hazai művészettörténetben. A hatvanas évektől könnyedebb témákat is elővett, az addigiaktól kissé eltérő stílust választott, míg a hetvenes években visszatért kedvenc csendéleteihez, tájképeihez. Munkácsy- és Kossuth-díjat kapott, Érdemes és Kiváló Művész.