A vonzó, érdekes és olykor szokatlan tájak megörökítése szoros összefüggésben volt az utazás divatjával; nemcsak az arisztokrata ifjak Grand Tourjaira kell itt gondolnunk, hanem például a Barabás Miklós önéletírásából megismert, jóval szerényebb utazásokra, amelyek sokszor nélkülöztek minden kényelmet, de mégis lehetőséget adtak arra, hogy a szegényebb utazók – közöttük művészek is – megismerjék az európai országok, elsősorban Itália természeti szépségeit, történelmi nevezetességű településeit.

Ez utóbbiak körébe tartozott ekkor a magyar tájak közül Visegrád, a nemzeti történelem egyik legjelentősebb helyszíne. Nem véletlen, hogy a 19. század elejétől kezdve a legkiválóbb művészeink ábrázolták.


Várak, dunai tájak rajzolója: Klette Károly

A művész Drezdából jött Magyarországra, ahol hamarosan közismert lett, mint várak és dunai tájak rajzolója, aki számos városképe mellett a pesti árvíz eseményeit is megörökítette. Drezdában, majd Bécsben végezte tanulmányait, s a neves osztrák művésszel, Thomas Enderrel dunai látképsorozatot adott ki 1843-ban. Pozsonyban a Zichy grófi családnál rajztanítóskodott, itt született meg első fia, aki később Keleti Gusztáv néven jeles festő és közismert műkritikus lett. Klette Pesten József nádor gyermekeit tanította rajzolni, s vízfestményein megörökítette a nádor lakóhelyeit, kastélyainak parkjait – a Margitszigettől Alcsútig.

Ezen az akvarelljén az intim táj jelenik meg; a fellegvár épülete nem is látszik, a Salamon-torony mellett éppen csak elindul az erődítésfal a hegyoldalon, de nem érzékeljük annak magasságát, meredekségét. A túlpart hegyei is inkább lankás dombok, mint sziklás meredélyek, a csendesen folydogáló Dunán gőzhajó úszik. Az előtér békésen ballagó staffázsfigurái a bukolikus hangulat illő kellékei. Nem a történelmi táj fenségessége, hanem a klasszicizmus intim tájképének emberi környezete jelenik meg Klette Károly vízfestményén.