Ott, ahol az első emeleti ablakon Carolus Clusius botanikus kukucskál, a tágas lépcsőházban Mária Terézia szemlélődik, ahol a timpanon alatt nyersbeton erkély található, és a szomszédban az egykor városnyi méretű Várkert fái zúgnak, ott áll 11 melléképülettel körítve a körmendi vár - vagy inkább kastély? Igen.

Az épület egykor vízivárként védelmezte a környéket az éppen aktuális ellenséggel szemben. Harcosai megütköztek törökkel, némettel, kuruccal, labanccal. Dicső portyák indultak, hadak érkeztek. A harcok elmúltával parancs jött a pusztításra - nehogy mindenféle rebellisek vegyék be magukat a falak közé. Végül a kompromisszum: az erősség falait felhasználva főúri kastéllyá vált az ősi erőd. Batthyány Lajos Ernő, az utolsó nemzeti nádorunk – időt, pénzt nem kímélve (jócskán fölemelve a körmendiek adóját) – felépíttette a kastélyt. (Ami a helyiek számára még ennyi év után is „vár”.) 340 év alatt sok nemzedéknyi Batthyány nevelkedett a falak között. De volt itt híres fegyvergyűjtemény, könyvtár, gazdag anyagú levéltár, narancsház és szemklinika is. Innen indult várost menteni Batthyány Fülöp a nagy tűzvész után, és itt gyógyított Batthyány-Strattmann László, a „Szegények Orvosa”.

„Ha ezek a falak beszélni tudnának…”, elmesélnék a díszes esküvőket, vadászatokat, az örömöt, a gyászt, a gyógyulásra vágyók beszélgetéseit és a háború végi dúlást is. Nem hagynák ki azt a napot, amikor két T-34-es ledöntötte az erkélyt, és a tudásra vágyó ifjakat sem, akiknek a díszteremben adták át a gazdász diplomát a helyi felsőoktatás tizennyolc éve alatt.

Ezek az előzmények.

Itt a kicsit kopottas, sokat megélt épületben működik a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum. Hét termünkben ezer csodával – a mamutfogtól a toronyóráig, a velocipédtől az ágyúgolyóig, cipőkiállításunkon pedig többtucatnyi fura lábbeliig – fogadja az érdeklődőket; és persze mi is, a vár mai népe!