2025. november 4. kedd
Károly
Erdős Renée-Ház - Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem - Budapest
 |
Cím: 1174, Budapest Báthory utca 31.
Telefonszám: (1) 256-6062
E-mail: erh@erdosreneehaz.hu
Nyitva tartás: K-V 14-18
Előzetes bejelentkezéssel más időpontban is látogatható. |
2025.11.04.
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Kétszáz éve, 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen gróf Széchenyi István birtokainak egyéves jövedelmét, 60 000 forintot ajánlott fel a Magyar Tudós Társaság megalapítása céljára. Példáját rögvest többen is követték. Ennek a 200 évvel ezelőtti nemes gesztusnak a dátumát tekintjük ma a Magyar Tudományos Akadémia születésnapjának, ezen a napon ünnepeljük 2003 óta a magyar tudományt. 1840-ben a Magyar Tudós Társaság nevét Magyar Tudományos Akadémiára változtatták. Könyvtárát 1844-ben alapították, székházát 1865-ben avatták. Ez idő tájt kezdett az akadémia valóban az ország tudományos életének központjává válni.
A honi tudomány legjelentősebb intézményének működtetése azonban nem volt mindig problémamentes. Így az első világháború után sem, amikor szinte teljesen ellehetetlenült. Az akadémia a tevékenységéhez szükséges anyagi forrásokat adományok, alapítványok, befektetések segítségével biztosította. Ez a vagyon az I. világháború alatt és az azt követő hiperinfláció során elveszett. Rossz befektetésnek bizonyult, hogy az akadémia vezetősége, egyéb pénztőkéjével együtt, 1916-1918 között hadikölcsönbe fektette. A magyar kormány ugyan igyekezett segítséget nyújtani: az akadémia megalapításának 100. évfordulóján évi 120 000 pengő állandó államsegélyt szavaztak meg, de ez nagyjából csak a székház dologi kiadásaira, az alkalmazottak fizetésére és néhány kötelezően ellátandó feladat finanszírozására volt elegendő.
1928 júliusának végén a magyar nyelvű újságok címoldalukon tudósítottak gróf Vigyázó Ferenc halálról. Pár nappal később már az volt a szenzáció, hogy hatalmas összeget örökölt a Magyar Tudományos Akadémia. Az Amerikai Magyar Népszava egyenesen azt címet adta cikkének a végrendelet felbontása után, hogy „A világ leggazdagabb akadémiája lett a Magyar Tudományos Akadémia.”
1928-ban, a nyári szünet utáni első ülésén Berzeviczy Albert elnök Vigyázó Ferenc tettét az alapító Széchenyiéhez hasonlította. Ebben az időben a grófot sokszor úgy emlegették: ő a Magyar Tudományos Akadémia második alapítója.
Az 54 esztendős korában elhunyt gróf fiatalkorában sokat foglalkozott politikával és a közjogi irodalommal. Több munkája jelent meg, amelyek tudományos körökben feltűnést keltettek, így a pragmatica sanctioról, az európai közjog alkotmányos garanciájáról s az osztrák–magyar viszony nemzetközi természetéről közölt figyelemreméltó tanulmányokat. Amíg politikával foglalkozott, ellenzéki politikus volt. Egyszer, a darabontkormány uralma idején Pest vármegye helyettes alispánná választotta, a döntést azonban a kormány megsemmisítette. Vissza is vonult a politikától. Ezután csak a gazdaságával foglalkozott. A nagy kiterjedésű Vigyázó-birtokot 1921-ben vette át, amikor apja, gróf Vigyázó Sándor meghalt. 1923-ban elhunyt a gróf édesanyja, született báró Podmaniczky Zsuzsanna is, akinek a birtokait természetesen szintén ő örökölte.
A hatalmas birtokok kezelése, irányítása rengeteg munkát adott, a gróf azonban mindig fenntartotta a jogot magának arra, hogy akár a legjelentéktelenebb kérdésben is maga döntsön. Különös takarékossága volt a fő oka annak, hogy minden ügyét maga intézte. Magánéletéről, más tevékenységéről sem tudunk, pedig a korabeli sajtó különös figyelemmel követte az arisztokrácia minden piszlicsáré ügyét.
A Rákóczi út és Károly körút sarkán állt a híres Vigyázó-palota. Amikor gróf Vigyázó Sándor elhunyt, Ferenc gróf utasítást adott arra, hogy atyájának halottas-szobáját hagyják érintetlenül. Ugyanígy intézkedett akkor, amikor 1923-ban az édesanyja, ugyanennek palotának az egyik szobájában meghalt. A szobák 1928-ban is épp olyanok voltak, mint szülei halálának pillanatában.
De nemcsak ezt a két szobát, az egyéb lakásrészeket sem volt szabad takarítani az inasnak, ujjnyi vastagságú por ülte meg az értékes, régi bútorokat és pókháló szövődött a falak faburkolatára. Két lakásrészt kiadott, azon kívül egyetlen szoba volt csak nyitva a hosszú szobasorból, itt lakott és dolgozott. Rátóti birtokáról felhozatott egy bérest a fővárosba, inast nevelt belőle, aki aztán utolsó pillanatáig hűségesen szolgálta. Ugyanilyen sors jutott a rá-koskeresztúri kastélynak is, ahol minden ugyanúgy maradt, ahogyan a vörösök hagyták 1919-ben, miután „népháznak” nyilvánítva azt, beköltöztek oda. Ha meg már ott voltak, alaposan ki is fosztották. Pedig rendszeresen járt ide, húsvétkor, karácsonykor és a nagyobb ünnepeken, amikor hosszú időket töltött a családi mauzóleumban, ahol szülei nyugodtak. Ilyenkor az intéző lakásában lakott. Különcködött, idegenkedett mindenkitől, kalandokkal, afférokkal kapcsolatban sohasem lehetett a nevét hallani. Nőtlen maradt és háztartást sem vezetett soha. Inasa egy szomszédos kiskocsmából hordta mindennap az ebédet. Halála előtt fél évvel kiköltözött a palotából és átment a szemben levő Pannonia hotelbe lakni.
1928-ban már nagyon beteg volt, neuraszténia kínozta és egyre sűrűbben támadtak epegörcsei. Halálfélelem zavarta. Orvosai tanácsára Ausztriába Reckawinkelbe utazott, hogy az ottani szanatóriumban visszakapja az egészségét és nyugalmát. Itt epegörcsei ugyan ritkultak, ám neuraszténiája súlyosbodott. Talán az sem volt túl szerencsés, hogy ügyvédjét is magával vitte, hogy a birtokhoz kapcsolódó rengeteg peres ügyéről szinte óránként tudósítsa.
Éppen ezért senki sem gondolta olyan súlyosnak az állapotát, hogy feltételezzék az öngyilkossági szándékát. 1928. július 27-én délelőtt még nyugodtan beszélgetett a szanatórium személyzetével, fél tizenegy óra tájban azután valami jelentéktelen ürüggyel ápolóját kiküldte a szobából. A következő másodpercben velőtrázó sikoltást lehetett hallani. A szanatórium kertjében összetört tagokkal, vérezve feküdt a gróf. Levetette magát az első emeleti ablakból. Öngyilkossági kísérlete után nem vesztette el eszméletét, s bár nagy fájdalmai lehettek, mert súlyos töréseket szenvedett, nyugodtan viselkedett amikor elsősegélynyújtás végett bevitték az épületbe. Amikor megkérdezték tőle, miért tette, azt válaszolta, hogy idegbaja rendkívül súlyosbodott, nem bírta már idegekkel, ezért akart véget vetni az életének.
Hogy mitől alakulhatott ki nála ez a neuraszténia? Örökölhette anyai vonalon is. Édes-anyja idős korában hasonló módon élt, szintén betegen, szobájából ki sem mozdulva, folyton csak a gazdaságával foglalkozott. Utolsó éveiben üldözési mániája odáig fajult, hogy ételeit is maga főzte, mert félt, hogy a cselédek megmérgezik. Annak is lehetet-tek következményei, hogy amikor 1919-ben internálták, – ha lehet hinni a sajtónak –, letartóztatása első három napjában többször elvitték kivégezni: a Markó-utcai fogházban merő tréfából a falhoz állították és töltetlen a puskát lövésre emelve, ijesztgették. (Az akadémia által kiadott, édesanyjáról írott életrajzban ugyan csak annyi szerepel, naponta felvágták a szalmazsákját, fegyvert keresve benne.
Tekintettel arra, hogy a gróf súlyos sérüléseket szenvedett, az elsősegélynyújtás után a reckawinkeli szana-tóriumból bevitték a bécsi Loew-szanatóriumba, ahol azonnal műtétet hajtottak végre rajta. Az őt megműtő professzor véleménye szerint az operáció kitűnően sikerült, s csakugyan, a gróf a következő napokban teljesen láztalanul feküdt és a csonttörések természetes fájdalmán kívül semmilyen rosszullétről nem panaszkodott. Váratlanul, a szombatról vasárnapra virradó éjszaka rosszul lett, hajnaltájban szívgyengeség lépett fel nála. Érezte a halálát közeledni, papot kért, fölvette a halotti szentséget s reggelre meghalt.
Rákoskeresztúron temették, augusztus 6-án. A Magyar Tudományos Akadémia is koszorút helyezett el a rava-talnál „Dr. gróf bojári Vigyázó Ferencnek a Magyar Tudományos Akadémia” felirattal. Jelen voltak a tiszt-ségviselők, Varga Gyula az MTA másodelnöke, Balogh Jenő és Szabolcska Mihály. A temetésen még a kultusz-miniszter Klebelsberg Kunó gróf is megjelent.
Ekkorra ugyanis már felbontották a végrendeleteket is. Gróf Vigyázó Ferenc két végrendeletet készített. Egyiket apja, gróf Vigyázó Sándor, a másikat anyja, báró Podmaniczky Zsuzsa halála után. Mindkét testamentum legfőbb kedvezményezettje a Magyar Tudományos Akadémia volt.
1928 augusztus 1-én először gróf Vigyázó Ferenc II. számú végrendeletét bontották fel, amely az anyjától örökölt vagyonra vonatkozott. Ez 1923 október 25-ikéről datálódott.
A végrendelet legfőbb passzusa a következőképpen hangzott: „Édesanyám iránti mélységes tiszteletemből és kegyeletes ragaszkodásomból kifolyólag halálom esetére elrendelem, hogy édesapám részéről még életében, továbbá a halála után rám hárult összes Ingatlanait és ingó- vagyont a Magyar Tudományos Akadémia örökölje.”
Ezután a végrendelet felsorolta, pontokba szedve gróf Vigyázó Ferenc vagyontárgyait. Mindenről pontosan rendelkezett, meghagyta, hogy az vagyonból létrehozandó alapítványt „Gróf Vigyázó Sándorné született báró Podmaniczky Zsuzsanna örökalapítvány” címen kezeljék, még pedig a Magyar Tudományos Akadémia egyéb vagyonától teljesen elkülönítve. A végrendelet második pontja szerint az ingó vagyon részeiben mindenkor elidegeníthetetlen. Harmadik pontja a rákoskeresztúri kastélyról, továbbá annak melléképületeiről, kertjeiről szóló intézkedéseket tartalmazta. Ennek a pontnak lényeges része az, amely szerint a rákoskeresztúri kastélyban múzeum rendezendő be Podmaniczky Zsuzsanna, gróf Vigyázó édesanyja és Podmaniczky János, a gróf nagy-apja emlékére.
Gróf Vigyázó a végrendeletében intézkedett arról, hogy a vagyon 32 százaléka Podmaniczky Zsuzsanna emlékét megörökítő monografikus irodalom támogatására fordítandó. Az évi jövedelem 40 százaléka a Magyar Tudomá-nyos Akadémia mindenkori bölcs belátása szerint „magyar nemzeti célokra fordítandó.” A vagyon 20 százaléka tőkésítendő 8 százaléka pedig a szegények között osztandó fel.
Gróf Vigyázó Ferencnek ez a végrendelete megfelelt a várakozásnak, ugyanis nagyrészt megegyezik anyja 1923. aug. 11-én megírt végrendeletével. Ebben pedig a következők álltak: „mindenben néhai atyám és boldogemlékű második férjem intencióit követve s a nekik tett erkölcsileg kötelező ígéreteim szellemében ... általános örökösömmé szeretett, kedves, jó fiamat, gróf Vigyázó Ferenczet nevezem.” Elrendeli, hogy első házasságából való gyermekei, illetve unokája Pencz, Öcsöd birtokokból s a pesti rétekből elégíttessenek ki, míg a többi vagyon — Rákoskeresztúr, Ferihegy, Martfű — egészen s osztatlanul Ferenc fiára szálljanak. Azután így folytatja: „Ferenc fiam ... kérem, hogy a rákoskeresztúri kastélyt, amelyben áldott emlékű jó atyám élt, tartsa fenn ebben az álla-potban, ahogy az jelenleg van ... Kérem továbbá ... hogy halálom után nősüljön meg; ne várja be ezzel esetleg a gyászévet sem, mert úgy leszek nyugodt halálom után is, ha ő családot alapít. Kérem őt végül, hogy halálom után alkosson nyomban végrendeletet s ebben intézkedjék úgy, hogy amennyiben törvényes leszár-maztok nélkül halna el: a tőlem reá hárult vagyont a ... rokonság teljes kizárásával egy, vagy több, a Pod-maniczky és Vigyázó neveket megörökítő általa megalkotandó, magyar nemzeti célú, alapítvány örökölje.”
Augusztus 4-én a közjegyző kihirdette dr. gróf Vigyázó Ferenc 1921. május 6-án keltezett I. számú végrendeletét, ami az apai örökségéről, az abonyi és vácrátóti birtokról, a Földhitelintézet páncélkamráiban őrzött műkincsekről és a Károly körúti, továbbá a Nádor utcai Vigyázó-palotáról szólt.
A végrendelet hatalmas meglepetést okozott, miután általában azt hitték, hogy Vigyázó Ferenc gróf egyedül az édesanyjától örökölt vagyonból zárta ki a rokonságot, ellenben az apai örökséget képező 25.000 hold földbirtokból, továbbá a mérhetetlen vagyont erő műkincsekből már részelteti őket. A végrendelet azonban egyetlen szóval sem emlékezett meg sem Ferenc gróf féltestvéreiről, a Harkányi bárokról, sem unokahúgáról, elhunyt testvérének leányáról, Bolza Mariette grófnőről, akivel Ferenc gróf holta napjáig perben állt a köteles rész kiadásának megtagadása miatt. A testamentum teljesen azonos szelleműnek bizonyult azzal a második végrendelettel, amelyben Vigyázó Ferenc gróf vagyonát az Akadémiának hagyományozta, mintegy megismételve gróf Vigyázó Sándor 1919 február 15-én kelt fiókvégrendeletét. Ez utóbbi 8. pontja, mely szó szerint ezt mondja: „Ferencz fiam.., a tőlem örökölt egész vagyon fölött, … teljesen szabadon rendelkezhetik. Az esetre azonban, ha fiam …. törvényes leszármazó hátrahagyása nélkül halna el: rendelem, hogy összes vagyonom «Gr. Vigyázó Sándor és Ferenc-féle alapítvány» gyanánt a Magyar Tudományos Akadémiára szálljon. A Gondviselés hosszú élettel aján-dékozott meg. Még annak a kornak vagyok szülöttje, melyben Széchenyi István és munkatársai lerakták a mai Magyarország alapjait. Rendíthetetlen meggyőződésem, hogy ez az európai színvonalon álló; s e mellett minden ízében magyar kultúra Magyarország és a magyar nemzet fennmaradásának legbiztosabb záloga.… Ez okból… egész vagyonomat a magyar nemzeti kultúra szolgálatába kívánom állítani,.. teljes szabad kezet engedek a Ma-gyar Tudományos Akadémia összes üléseinek. Az alapítvány, vagy alapítványok kezelésére és képviseletére a Magyar Tudományos Akadémia mindenkori igazgatótanácsa leend hivatva.”
A teljes örökség fő csoportjai közül a legjelentősebbek a földbirtokok voltak, összesen kb. 40 000 hold területen. (Felsorolásuk helyett, akit érdekel, annak javaslom Gergely Pál A Magyar Tudományos Akadémiára hagyott Vigyázó vagyon sorsa című, 1971-ben kiadott könyvét, amely megtalálható a hungaricana.hu weboldalon.)
Második csoport az épületeké: kastélyok álltak Rákoskeresztúron, Vácrátóton, Nagyberkiben és Abonyban; Pesten pedig házak a Károly körúton és a Nádor u. 20-ban.
A műkincs-gyűjteményt leginkább festmények, kerámiák, kristályok és főleg ötvösművészeti remekek alkották.
A könyvtár a kódexektől, ősnyomtatványoktól kezdődően 17 000 kötetből állt. Ezeken kívül voltak bútorok, ruhaneműk és értékpapírok.
Képek a Podmaniczky-Vigyázó család örökségét bemutató kiállításról. Erdős Renée Ház, 2008., Műtárgyak: Magyar Iparművészeti Múzeum (fotók: Ács József, Kukucska János)
És itt jött az első probléma. Az értékek felbecsülése több évet is igénybe vett. Ezt pedig meg kellett tenni, már csak azért is mert, az akadémia a vagyonnal kapcsolatban 33 pert is megörökölt. Ezek többsége persze csak úgyne-vezett tyúkper volt, kettőt viszont igen komolyan kellett venni. Ugyanis Vigyázó Ferenc nem fizette ki a közeli roko-nok köteles részeit sem. Ők pedig – a Harkányi bárók, azaz Podmaniczky Zsuzsanna első férjétől született két fiú és gróf Bolza Mariette Podmaniczky Zsuzsanna Józsa/Jozefa nevű leányának gyermeke – természetesen perel-tek. A leltár felvétele, a perek 1932-ig tartottak. A vagyon azonban ezek lezárulta után is jelentős maradt. A meg-maradt örökség, a közel 40 000-ből a perek után kb. 25000 kat.h-ra olvadó földbirtokból, (amelyhez még 2590 h erdő is járult Románia területén), 2 pesti bérházból, 4 kastélyból, értékes képző- és iparművészeti alkotásokból, műtárgyakból és az 17 000 kötetes könyvtárból állt.
Korabeli képeslap a rákoskeresztúri kastélyról (1921-23) ERH digitális fotótára
Egy másik téma lenne arról írni, hogy kik és hogyan gyűjtötték össze ezt a vagyont, vagyis a Podmaniczky és Vigyázó család történetéről. Leegyszerűsítve talán annyit lehet megállapítani, hogy a Podmaniczky-család elsősorban a birtokok szerzésében, a gazdálkodásban, míg a Vigyázó-család e mellett a műkincsek szerzésében, a könyvtár gyarapításában jeleskedett. Kiemelném Podmaniczky III. János személyét, aki 1786-tól 1883-ig élt, három év híján 100 évet, és többé, kevésbé sikeresen gazdálkodott birtokán. A Vigyázóktól pedig az első nagy mű- és könyvgyűjtő Vigyázó Antal személyét és a tevékenységét folytató, egyébként művészkedő, rajzolgató Vigyázó Sándort. Ő egyébként már 1895-ben 20 000 aranykoronát adományozott a Magyar Tudományos Akadémiának. A létrehozott alapítvány kamataiból jutalomdíjat hoztak létre, hogy az arra érdemesített kiadványok megjelenhessenek. Ennek segítségével több kiadvány is megjelent, például Manninger Vilmos Semmelweis Ignácról szóló életrajza. Persze, ez pénz is elúszott az első világháború után.
Az MTA igyekezett a végrendeleti feltételnek megfelelni. 1931-ben Vargha Zoltán tollából megjelentette Podmaniczky Zsuzsanna, 1933-ban pedig Podmaniczky III. János, életrajzát. (Ezek a www.mtda.hu weboldalról letölthetők.) Olvasni azonban csak komoly kritikával szabad őket, a szerzőnek ugyanis hálásnak illet lenni az adományért és ezért szinte szentként mutatja be a két személyt, meg a hozzátartozóikat. Ez azért nem teljesen igaz, főleg, ha János báró pénzügyi, gazdasági tevékenységét ismerjük meg a bárónő viszonyulását a rokon-sághoz.
Az új akadémiai vagyon további sorsáról pedig tudósít bennünket Gergely Pál említett műve. Vázlatosan azért illik néhány szót ejteni a rákosmenti vagyonrészek történetéről.
A Magyar Tudományos Akadémia a rákoskeresztúri birtok területét részben bérlőknek adta ki, részben parcellázta. A rákoskeresztúri és a rákoscsabai birtok legnagyobb részét bizonyos Achberger István bérelte. A telekosztások révén alakult ki a mai Régiakadémiatelep, akkoriban Podmaniczkytelep néven is emlegették, és az Akadé-miaújtelep, részben a Zsuzsannatelep is, igaz, ennek a története már a Nagyatádi Szabó-féle földreformmal elkezdődött.
Sőt, a Régiakadémiatelep területét is már a perek lezárulta előtt, 1930-ban elkezdték kiosztani, méghozzá éppen azért, hogy ki tudjanak egyezni a pereskedő rokonsággal. A Harkányi bárók és gróf Bolza Mariette ugyanis tízmillió pengő készpénzre is igényt tartottak. Akadémiaújtelep parcellázási tervét 1938-ban készítették el, a telekosztások éppen csak elkezdődtek a második világháború előtt.
1935. május 24-én a rákoskeresztúri kastélyban megnyílt a „Gróf Vigyázó és báró Podmaniczky családi múze-um” is. Azért csak ekkor, mert a perek csak 1932-ben zárultak le, ezután lehetett csak hozzányúlni az épülethez. Ez pedig a vörös-dúlás után olyan állapotban volt, hogy nem lehetett megnyitni, de roskadozott a tetőszerkezet is, beázott az épület, rothadt a padló. Ezeket rendbe kellett hozni. A múzeum berendezésének, a bútoroknak nagy részét is a másik kastélyokból, a pesti házakból vitték oda. Néhány kép ránk maradt a gazdagon berendezett kiállításokról.
A Gróf Vigyázó és báró Podmaniczky családi múzeum enteriőrje 1935-ben. (Eredeti fotók: MTA)
Nos, ez az „örök emléknek” szánt múzeum nem egészen 10 évig, a front átvonulásáig élt. Akkor a nemesfémeket, festményeket, könyveket beládázták és az akadémia pincéiben vészelték át a háborút. Ma a könyvtár, az iratok, néhány festmény, rajzok, egy 1600-as évek végén szőtt gobelin és néhány ötvösművészeti alkotás az akadémia tulajdonában van. Mányoki Ádám Podmaniczky (I.) Jánosról és feleségéről, Osztroluczky Juditról és festett képe a Magyar Nemzeti Galériában, az ötvösmunkák pedig az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében vannak.
A kerámiák, üveg műtárgyak a front átvonulásakor és az azt követő zavaros időkben eltűntek, megsemmisültek. Sajnos, az itt őrzött Vigyázó-levéltár is 90%-ban megsemmisült. A háború után a kastélyt a Földművelésügyi Minisztérium sajátította ki, de 1947-ben hajlandó lett volna visszaadni. Az Akadémia viszont, arra hivatkozva, hogy nem tudná fenntartani, lemondott róla. Rákoskeresztúré, majd a kerületé lett. Volt ott gimnázium, gyermekotthon, egy kép tanúsága szerint még valami pártiskola is egy időben. Az 1990-es évekre állaga leromlott és máig nem tudni miért, a tető leégett. A legnagyobb kárt a tűzoltás okozta. Eláztatta a falakat. A romos épületet Adonyi József vállalkozó vásárolta meg, a műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve felújította, ma rendezvényházként működik, konferenciatermet is alakítottak ki benne. Az épület megmenekülhetett, a múzeum nem, pedig Vigyázó Ferenc végrendeletében „örök emléknek” szánta.
A Podmaniczky-Vigyázó Mauzóleum korabeli képeslapon. 1905 előtt. ERH digitális fotótára
A gróf és felmenői porhüvelyeire még szomorúbb sors várt. A kastélykertben lévő mauzóleumot a háború után kifosztották. 1946. febr. 4-én jelentette az akadémia főtitkára a rákoskeresztúri családi kripta feltörését és a sírok kirablását. A helyi római katolikus plébános és az evangélikus lelkész Gergely Pálnak, az akadémia munkatársának, a vagyon sorsáról íródott könyv írójának jelenlétében újra visszatetette a mauzóleum mélyére a grófi család tetemeit. Az épületet az akadémia Igazgató Tanácsa az evangélikus egyháznak adta, ravatalozó céljára. Azt, hogy tőlük hogyan és hova került tovább, mi lett a porhüvelyekkel egyelőre nem lehet tudni, de a helyiek emlékezete szerint egy időben a termelőszövetkezet használta disznóólnak. Egy dátum biztos: 1965-ben felrobbantották.
Mi maradt nekünk Rákosmentén emlékbe a régi múzeumból? Egy vázatöredék, amit 2008-ban gyűjtöttem be a helytörténeti gyűjteménybe, de csak utána, a hajdani kastélybéli kiállítás képeit figyelmesen átnézve azonosítottam be, hogy ez bizony egy ottani műtárgy töredéke.
Ádám Ferenc
Irodalom:
Ádám Ferenc (szerk.): Rákoskeresztúr története. Rákosmenti Múzeumbarát Egyesület. Budapest-Rákoskeresztúr 2013.i
Gergely Pál: A Magyar Tudományos Akadémiára hagyott Vigyázó-vagyon sorsa. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kiadványai. 63. Budapest 1971.
Dr. Vargha Zoltán: Gróf Vigyázó Sándorné báró Podmaniczky Zsuzsanna életrajza. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest 1931.
Dr. Vargha Zoltán: Báró Podmaniczky János (1786—1883) életrajza. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest 1933.
Papp Gábor György (szerk.): A Podmaniczky-Vigyázó család és a a Magyar Tudományos Akadémia. Kiállítási katalógus. MTA Múvészettörténeti Kutatóintézet. Budapest 2008.
adt.arcanum.com: Akadémiai Értesítő, 8 órai újság, Amerikai Magyar Népszava, Az Est, Esti Kurír, Magyar Hírlap, Magyarország, Nemzeti Ujság, Pesti Napló, Ujság - 1928-as számai
A honi tudomány legjelentősebb intézményének működtetése azonban nem volt mindig problémamentes. Így az első világháború után sem, amikor szinte teljesen ellehetetlenült. Az akadémia a tevékenységéhez szükséges anyagi forrásokat adományok, alapítványok, befektetések segítségével biztosította. Ez a vagyon az I. világháború alatt és az azt követő hiperinfláció során elveszett. Rossz befektetésnek bizonyult, hogy az akadémia vezetősége, egyéb pénztőkéjével együtt, 1916-1918 között hadikölcsönbe fektette. A magyar kormány ugyan igyekezett segítséget nyújtani: az akadémia megalapításának 100. évfordulóján évi 120 000 pengő állandó államsegélyt szavaztak meg, de ez nagyjából csak a székház dologi kiadásaira, az alkalmazottak fizetésére és néhány kötelezően ellátandó feladat finanszírozására volt elegendő.
1928 júliusának végén a magyar nyelvű újságok címoldalukon tudósítottak gróf Vigyázó Ferenc halálról. Pár nappal később már az volt a szenzáció, hogy hatalmas összeget örökölt a Magyar Tudományos Akadémia. Az Amerikai Magyar Népszava egyenesen azt címet adta cikkének a végrendelet felbontása után, hogy „A világ leggazdagabb akadémiája lett a Magyar Tudományos Akadémia.”
1928-ban, a nyári szünet utáni első ülésén Berzeviczy Albert elnök Vigyázó Ferenc tettét az alapító Széchenyiéhez hasonlította. Ebben az időben a grófot sokszor úgy emlegették: ő a Magyar Tudományos Akadémia második alapítója.
Az 54 esztendős korában elhunyt gróf fiatalkorában sokat foglalkozott politikával és a közjogi irodalommal. Több munkája jelent meg, amelyek tudományos körökben feltűnést keltettek, így a pragmatica sanctioról, az európai közjog alkotmányos garanciájáról s az osztrák–magyar viszony nemzetközi természetéről közölt figyelemreméltó tanulmányokat. Amíg politikával foglalkozott, ellenzéki politikus volt. Egyszer, a darabontkormány uralma idején Pest vármegye helyettes alispánná választotta, a döntést azonban a kormány megsemmisítette. Vissza is vonult a politikától. Ezután csak a gazdaságával foglalkozott. A nagy kiterjedésű Vigyázó-birtokot 1921-ben vette át, amikor apja, gróf Vigyázó Sándor meghalt. 1923-ban elhunyt a gróf édesanyja, született báró Podmaniczky Zsuzsanna is, akinek a birtokait természetesen szintén ő örökölte.
A hatalmas birtokok kezelése, irányítása rengeteg munkát adott, a gróf azonban mindig fenntartotta a jogot magának arra, hogy akár a legjelentéktelenebb kérdésben is maga döntsön. Különös takarékossága volt a fő oka annak, hogy minden ügyét maga intézte. Magánéletéről, más tevékenységéről sem tudunk, pedig a korabeli sajtó különös figyelemmel követte az arisztokrácia minden piszlicsáré ügyét.
A Rákóczi út és Károly körút sarkán állt a híres Vigyázó-palota. Amikor gróf Vigyázó Sándor elhunyt, Ferenc gróf utasítást adott arra, hogy atyájának halottas-szobáját hagyják érintetlenül. Ugyanígy intézkedett akkor, amikor 1923-ban az édesanyja, ugyanennek palotának az egyik szobájában meghalt. A szobák 1928-ban is épp olyanok voltak, mint szülei halálának pillanatában.
De nemcsak ezt a két szobát, az egyéb lakásrészeket sem volt szabad takarítani az inasnak, ujjnyi vastagságú por ülte meg az értékes, régi bútorokat és pókháló szövődött a falak faburkolatára. Két lakásrészt kiadott, azon kívül egyetlen szoba volt csak nyitva a hosszú szobasorból, itt lakott és dolgozott. Rátóti birtokáról felhozatott egy bérest a fővárosba, inast nevelt belőle, aki aztán utolsó pillanatáig hűségesen szolgálta. Ugyanilyen sors jutott a rá-koskeresztúri kastélynak is, ahol minden ugyanúgy maradt, ahogyan a vörösök hagyták 1919-ben, miután „népháznak” nyilvánítva azt, beköltöztek oda. Ha meg már ott voltak, alaposan ki is fosztották. Pedig rendszeresen járt ide, húsvétkor, karácsonykor és a nagyobb ünnepeken, amikor hosszú időket töltött a családi mauzóleumban, ahol szülei nyugodtak. Ilyenkor az intéző lakásában lakott. Különcködött, idegenkedett mindenkitől, kalandokkal, afférokkal kapcsolatban sohasem lehetett a nevét hallani. Nőtlen maradt és háztartást sem vezetett soha. Inasa egy szomszédos kiskocsmából hordta mindennap az ebédet. Halála előtt fél évvel kiköltözött a palotából és átment a szemben levő Pannonia hotelbe lakni.
1928-ban már nagyon beteg volt, neuraszténia kínozta és egyre sűrűbben támadtak epegörcsei. Halálfélelem zavarta. Orvosai tanácsára Ausztriába Reckawinkelbe utazott, hogy az ottani szanatóriumban visszakapja az egészségét és nyugalmát. Itt epegörcsei ugyan ritkultak, ám neuraszténiája súlyosbodott. Talán az sem volt túl szerencsés, hogy ügyvédjét is magával vitte, hogy a birtokhoz kapcsolódó rengeteg peres ügyéről szinte óránként tudósítsa.
Éppen ezért senki sem gondolta olyan súlyosnak az állapotát, hogy feltételezzék az öngyilkossági szándékát. 1928. július 27-én délelőtt még nyugodtan beszélgetett a szanatórium személyzetével, fél tizenegy óra tájban azután valami jelentéktelen ürüggyel ápolóját kiküldte a szobából. A következő másodpercben velőtrázó sikoltást lehetett hallani. A szanatórium kertjében összetört tagokkal, vérezve feküdt a gróf. Levetette magát az első emeleti ablakból. Öngyilkossági kísérlete után nem vesztette el eszméletét, s bár nagy fájdalmai lehettek, mert súlyos töréseket szenvedett, nyugodtan viselkedett amikor elsősegélynyújtás végett bevitték az épületbe. Amikor megkérdezték tőle, miért tette, azt válaszolta, hogy idegbaja rendkívül súlyosbodott, nem bírta már idegekkel, ezért akart véget vetni az életének.
Hogy mitől alakulhatott ki nála ez a neuraszténia? Örökölhette anyai vonalon is. Édes-anyja idős korában hasonló módon élt, szintén betegen, szobájából ki sem mozdulva, folyton csak a gazdaságával foglalkozott. Utolsó éveiben üldözési mániája odáig fajult, hogy ételeit is maga főzte, mert félt, hogy a cselédek megmérgezik. Annak is lehetet-tek következményei, hogy amikor 1919-ben internálták, – ha lehet hinni a sajtónak –, letartóztatása első három napjában többször elvitték kivégezni: a Markó-utcai fogházban merő tréfából a falhoz állították és töltetlen a puskát lövésre emelve, ijesztgették. (Az akadémia által kiadott, édesanyjáról írott életrajzban ugyan csak annyi szerepel, naponta felvágták a szalmazsákját, fegyvert keresve benne.
Tekintettel arra, hogy a gróf súlyos sérüléseket szenvedett, az elsősegélynyújtás után a reckawinkeli szana-tóriumból bevitték a bécsi Loew-szanatóriumba, ahol azonnal műtétet hajtottak végre rajta. Az őt megműtő professzor véleménye szerint az operáció kitűnően sikerült, s csakugyan, a gróf a következő napokban teljesen láztalanul feküdt és a csonttörések természetes fájdalmán kívül semmilyen rosszullétről nem panaszkodott. Váratlanul, a szombatról vasárnapra virradó éjszaka rosszul lett, hajnaltájban szívgyengeség lépett fel nála. Érezte a halálát közeledni, papot kért, fölvette a halotti szentséget s reggelre meghalt.
Rákoskeresztúron temették, augusztus 6-án. A Magyar Tudományos Akadémia is koszorút helyezett el a rava-talnál „Dr. gróf bojári Vigyázó Ferencnek a Magyar Tudományos Akadémia” felirattal. Jelen voltak a tiszt-ségviselők, Varga Gyula az MTA másodelnöke, Balogh Jenő és Szabolcska Mihály. A temetésen még a kultusz-miniszter Klebelsberg Kunó gróf is megjelent.
Ekkorra ugyanis már felbontották a végrendeleteket is. Gróf Vigyázó Ferenc két végrendeletet készített. Egyiket apja, gróf Vigyázó Sándor, a másikat anyja, báró Podmaniczky Zsuzsa halála után. Mindkét testamentum legfőbb kedvezményezettje a Magyar Tudományos Akadémia volt.
1928 augusztus 1-én először gróf Vigyázó Ferenc II. számú végrendeletét bontották fel, amely az anyjától örökölt vagyonra vonatkozott. Ez 1923 október 25-ikéről datálódott.
A végrendelet legfőbb passzusa a következőképpen hangzott: „Édesanyám iránti mélységes tiszteletemből és kegyeletes ragaszkodásomból kifolyólag halálom esetére elrendelem, hogy édesapám részéről még életében, továbbá a halála után rám hárult összes Ingatlanait és ingó- vagyont a Magyar Tudományos Akadémia örökölje.”
Ezután a végrendelet felsorolta, pontokba szedve gróf Vigyázó Ferenc vagyontárgyait. Mindenről pontosan rendelkezett, meghagyta, hogy az vagyonból létrehozandó alapítványt „Gróf Vigyázó Sándorné született báró Podmaniczky Zsuzsanna örökalapítvány” címen kezeljék, még pedig a Magyar Tudományos Akadémia egyéb vagyonától teljesen elkülönítve. A végrendelet második pontja szerint az ingó vagyon részeiben mindenkor elidegeníthetetlen. Harmadik pontja a rákoskeresztúri kastélyról, továbbá annak melléképületeiről, kertjeiről szóló intézkedéseket tartalmazta. Ennek a pontnak lényeges része az, amely szerint a rákoskeresztúri kastélyban múzeum rendezendő be Podmaniczky Zsuzsanna, gróf Vigyázó édesanyja és Podmaniczky János, a gróf nagy-apja emlékére.
Gróf Vigyázó a végrendeletében intézkedett arról, hogy a vagyon 32 százaléka Podmaniczky Zsuzsanna emlékét megörökítő monografikus irodalom támogatására fordítandó. Az évi jövedelem 40 százaléka a Magyar Tudomá-nyos Akadémia mindenkori bölcs belátása szerint „magyar nemzeti célokra fordítandó.” A vagyon 20 százaléka tőkésítendő 8 százaléka pedig a szegények között osztandó fel.
Gróf Vigyázó Ferencnek ez a végrendelete megfelelt a várakozásnak, ugyanis nagyrészt megegyezik anyja 1923. aug. 11-én megírt végrendeletével. Ebben pedig a következők álltak: „mindenben néhai atyám és boldogemlékű második férjem intencióit követve s a nekik tett erkölcsileg kötelező ígéreteim szellemében ... általános örökösömmé szeretett, kedves, jó fiamat, gróf Vigyázó Ferenczet nevezem.” Elrendeli, hogy első házasságából való gyermekei, illetve unokája Pencz, Öcsöd birtokokból s a pesti rétekből elégíttessenek ki, míg a többi vagyon — Rákoskeresztúr, Ferihegy, Martfű — egészen s osztatlanul Ferenc fiára szálljanak. Azután így folytatja: „Ferenc fiam ... kérem, hogy a rákoskeresztúri kastélyt, amelyben áldott emlékű jó atyám élt, tartsa fenn ebben az álla-potban, ahogy az jelenleg van ... Kérem továbbá ... hogy halálom után nősüljön meg; ne várja be ezzel esetleg a gyászévet sem, mert úgy leszek nyugodt halálom után is, ha ő családot alapít. Kérem őt végül, hogy halálom után alkosson nyomban végrendeletet s ebben intézkedjék úgy, hogy amennyiben törvényes leszár-maztok nélkül halna el: a tőlem reá hárult vagyont a ... rokonság teljes kizárásával egy, vagy több, a Pod-maniczky és Vigyázó neveket megörökítő általa megalkotandó, magyar nemzeti célú, alapítvány örökölje.”
Augusztus 4-én a közjegyző kihirdette dr. gróf Vigyázó Ferenc 1921. május 6-án keltezett I. számú végrendeletét, ami az apai örökségéről, az abonyi és vácrátóti birtokról, a Földhitelintézet páncélkamráiban őrzött műkincsekről és a Károly körúti, továbbá a Nádor utcai Vigyázó-palotáról szólt.
A végrendelet hatalmas meglepetést okozott, miután általában azt hitték, hogy Vigyázó Ferenc gróf egyedül az édesanyjától örökölt vagyonból zárta ki a rokonságot, ellenben az apai örökséget képező 25.000 hold földbirtokból, továbbá a mérhetetlen vagyont erő műkincsekből már részelteti őket. A végrendelet azonban egyetlen szóval sem emlékezett meg sem Ferenc gróf féltestvéreiről, a Harkányi bárokról, sem unokahúgáról, elhunyt testvérének leányáról, Bolza Mariette grófnőről, akivel Ferenc gróf holta napjáig perben állt a köteles rész kiadásának megtagadása miatt. A testamentum teljesen azonos szelleműnek bizonyult azzal a második végrendelettel, amelyben Vigyázó Ferenc gróf vagyonát az Akadémiának hagyományozta, mintegy megismételve gróf Vigyázó Sándor 1919 február 15-én kelt fiókvégrendeletét. Ez utóbbi 8. pontja, mely szó szerint ezt mondja: „Ferencz fiam.., a tőlem örökölt egész vagyon fölött, … teljesen szabadon rendelkezhetik. Az esetre azonban, ha fiam …. törvényes leszármazó hátrahagyása nélkül halna el: rendelem, hogy összes vagyonom «Gr. Vigyázó Sándor és Ferenc-féle alapítvány» gyanánt a Magyar Tudományos Akadémiára szálljon. A Gondviselés hosszú élettel aján-dékozott meg. Még annak a kornak vagyok szülöttje, melyben Széchenyi István és munkatársai lerakták a mai Magyarország alapjait. Rendíthetetlen meggyőződésem, hogy ez az európai színvonalon álló; s e mellett minden ízében magyar kultúra Magyarország és a magyar nemzet fennmaradásának legbiztosabb záloga.… Ez okból… egész vagyonomat a magyar nemzeti kultúra szolgálatába kívánom állítani,.. teljes szabad kezet engedek a Ma-gyar Tudományos Akadémia összes üléseinek. Az alapítvány, vagy alapítványok kezelésére és képviseletére a Magyar Tudományos Akadémia mindenkori igazgatótanácsa leend hivatva.”
A teljes örökség fő csoportjai közül a legjelentősebbek a földbirtokok voltak, összesen kb. 40 000 hold területen. (Felsorolásuk helyett, akit érdekel, annak javaslom Gergely Pál A Magyar Tudományos Akadémiára hagyott Vigyázó vagyon sorsa című, 1971-ben kiadott könyvét, amely megtalálható a hungaricana.hu weboldalon.)
Második csoport az épületeké: kastélyok álltak Rákoskeresztúron, Vácrátóton, Nagyberkiben és Abonyban; Pesten pedig házak a Károly körúton és a Nádor u. 20-ban.
A műkincs-gyűjteményt leginkább festmények, kerámiák, kristályok és főleg ötvösművészeti remekek alkották.
A könyvtár a kódexektől, ősnyomtatványoktól kezdődően 17 000 kötetből állt. Ezeken kívül voltak bútorok, ruhaneműk és értékpapírok.
Képek a Podmaniczky-Vigyázó család örökségét bemutató kiállításról. Erdős Renée Ház, 2008., Műtárgyak: Magyar Iparművészeti Múzeum (fotók: Ács József, Kukucska János)
És itt jött az első probléma. Az értékek felbecsülése több évet is igénybe vett. Ezt pedig meg kellett tenni, már csak azért is mert, az akadémia a vagyonnal kapcsolatban 33 pert is megörökölt. Ezek többsége persze csak úgyne-vezett tyúkper volt, kettőt viszont igen komolyan kellett venni. Ugyanis Vigyázó Ferenc nem fizette ki a közeli roko-nok köteles részeit sem. Ők pedig – a Harkányi bárók, azaz Podmaniczky Zsuzsanna első férjétől született két fiú és gróf Bolza Mariette Podmaniczky Zsuzsanna Józsa/Jozefa nevű leányának gyermeke – természetesen perel-tek. A leltár felvétele, a perek 1932-ig tartottak. A vagyon azonban ezek lezárulta után is jelentős maradt. A meg-maradt örökség, a közel 40 000-ből a perek után kb. 25000 kat.h-ra olvadó földbirtokból, (amelyhez még 2590 h erdő is járult Románia területén), 2 pesti bérházból, 4 kastélyból, értékes képző- és iparművészeti alkotásokból, műtárgyakból és az 17 000 kötetes könyvtárból állt.
Korabeli képeslap a rákoskeresztúri kastélyról (1921-23) ERH digitális fotótára
Egy másik téma lenne arról írni, hogy kik és hogyan gyűjtötték össze ezt a vagyont, vagyis a Podmaniczky és Vigyázó család történetéről. Leegyszerűsítve talán annyit lehet megállapítani, hogy a Podmaniczky-család elsősorban a birtokok szerzésében, a gazdálkodásban, míg a Vigyázó-család e mellett a műkincsek szerzésében, a könyvtár gyarapításában jeleskedett. Kiemelném Podmaniczky III. János személyét, aki 1786-tól 1883-ig élt, három év híján 100 évet, és többé, kevésbé sikeresen gazdálkodott birtokán. A Vigyázóktól pedig az első nagy mű- és könyvgyűjtő Vigyázó Antal személyét és a tevékenységét folytató, egyébként művészkedő, rajzolgató Vigyázó Sándort. Ő egyébként már 1895-ben 20 000 aranykoronát adományozott a Magyar Tudományos Akadémiának. A létrehozott alapítvány kamataiból jutalomdíjat hoztak létre, hogy az arra érdemesített kiadványok megjelenhessenek. Ennek segítségével több kiadvány is megjelent, például Manninger Vilmos Semmelweis Ignácról szóló életrajza. Persze, ez pénz is elúszott az első világháború után.
Az MTA igyekezett a végrendeleti feltételnek megfelelni. 1931-ben Vargha Zoltán tollából megjelentette Podmaniczky Zsuzsanna, 1933-ban pedig Podmaniczky III. János, életrajzát. (Ezek a www.mtda.hu weboldalról letölthetők.) Olvasni azonban csak komoly kritikával szabad őket, a szerzőnek ugyanis hálásnak illet lenni az adományért és ezért szinte szentként mutatja be a két személyt, meg a hozzátartozóikat. Ez azért nem teljesen igaz, főleg, ha János báró pénzügyi, gazdasági tevékenységét ismerjük meg a bárónő viszonyulását a rokon-sághoz.
Az új akadémiai vagyon további sorsáról pedig tudósít bennünket Gergely Pál említett műve. Vázlatosan azért illik néhány szót ejteni a rákosmenti vagyonrészek történetéről.
A Magyar Tudományos Akadémia a rákoskeresztúri birtok területét részben bérlőknek adta ki, részben parcellázta. A rákoskeresztúri és a rákoscsabai birtok legnagyobb részét bizonyos Achberger István bérelte. A telekosztások révén alakult ki a mai Régiakadémiatelep, akkoriban Podmaniczkytelep néven is emlegették, és az Akadé-miaújtelep, részben a Zsuzsannatelep is, igaz, ennek a története már a Nagyatádi Szabó-féle földreformmal elkezdődött.
Sőt, a Régiakadémiatelep területét is már a perek lezárulta előtt, 1930-ban elkezdték kiosztani, méghozzá éppen azért, hogy ki tudjanak egyezni a pereskedő rokonsággal. A Harkányi bárók és gróf Bolza Mariette ugyanis tízmillió pengő készpénzre is igényt tartottak. Akadémiaújtelep parcellázási tervét 1938-ban készítették el, a telekosztások éppen csak elkezdődtek a második világháború előtt.
1935. május 24-én a rákoskeresztúri kastélyban megnyílt a „Gróf Vigyázó és báró Podmaniczky családi múze-um” is. Azért csak ekkor, mert a perek csak 1932-ben zárultak le, ezután lehetett csak hozzányúlni az épülethez. Ez pedig a vörös-dúlás után olyan állapotban volt, hogy nem lehetett megnyitni, de roskadozott a tetőszerkezet is, beázott az épület, rothadt a padló. Ezeket rendbe kellett hozni. A múzeum berendezésének, a bútoroknak nagy részét is a másik kastélyokból, a pesti házakból vitték oda. Néhány kép ránk maradt a gazdagon berendezett kiállításokról.
A Gróf Vigyázó és báró Podmaniczky családi múzeum enteriőrje 1935-ben. (Eredeti fotók: MTA)
Nos, ez az „örök emléknek” szánt múzeum nem egészen 10 évig, a front átvonulásáig élt. Akkor a nemesfémeket, festményeket, könyveket beládázták és az akadémia pincéiben vészelték át a háborút. Ma a könyvtár, az iratok, néhány festmény, rajzok, egy 1600-as évek végén szőtt gobelin és néhány ötvösművészeti alkotás az akadémia tulajdonában van. Mányoki Ádám Podmaniczky (I.) Jánosról és feleségéről, Osztroluczky Juditról és festett képe a Magyar Nemzeti Galériában, az ötvösmunkák pedig az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében vannak.
A kerámiák, üveg műtárgyak a front átvonulásakor és az azt követő zavaros időkben eltűntek, megsemmisültek. Sajnos, az itt őrzött Vigyázó-levéltár is 90%-ban megsemmisült. A háború után a kastélyt a Földművelésügyi Minisztérium sajátította ki, de 1947-ben hajlandó lett volna visszaadni. Az Akadémia viszont, arra hivatkozva, hogy nem tudná fenntartani, lemondott róla. Rákoskeresztúré, majd a kerületé lett. Volt ott gimnázium, gyermekotthon, egy kép tanúsága szerint még valami pártiskola is egy időben. Az 1990-es évekre állaga leromlott és máig nem tudni miért, a tető leégett. A legnagyobb kárt a tűzoltás okozta. Eláztatta a falakat. A romos épületet Adonyi József vállalkozó vásárolta meg, a műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve felújította, ma rendezvényházként működik, konferenciatermet is alakítottak ki benne. Az épület megmenekülhetett, a múzeum nem, pedig Vigyázó Ferenc végrendeletében „örök emléknek” szánta.
A Podmaniczky-Vigyázó Mauzóleum korabeli képeslapon. 1905 előtt. ERH digitális fotótára
A gróf és felmenői porhüvelyeire még szomorúbb sors várt. A kastélykertben lévő mauzóleumot a háború után kifosztották. 1946. febr. 4-én jelentette az akadémia főtitkára a rákoskeresztúri családi kripta feltörését és a sírok kirablását. A helyi római katolikus plébános és az evangélikus lelkész Gergely Pálnak, az akadémia munkatársának, a vagyon sorsáról íródott könyv írójának jelenlétében újra visszatetette a mauzóleum mélyére a grófi család tetemeit. Az épületet az akadémia Igazgató Tanácsa az evangélikus egyháznak adta, ravatalozó céljára. Azt, hogy tőlük hogyan és hova került tovább, mi lett a porhüvelyekkel egyelőre nem lehet tudni, de a helyiek emlékezete szerint egy időben a termelőszövetkezet használta disznóólnak. Egy dátum biztos: 1965-ben felrobbantották.
Mi maradt nekünk Rákosmentén emlékbe a régi múzeumból? Egy vázatöredék, amit 2008-ban gyűjtöttem be a helytörténeti gyűjteménybe, de csak utána, a hajdani kastélybéli kiállítás képeit figyelmesen átnézve azonosítottam be, hogy ez bizony egy ottani műtárgy töredéke.
Ádám Ferenc
Irodalom:
Ádám Ferenc (szerk.): Rákoskeresztúr története. Rákosmenti Múzeumbarát Egyesület. Budapest-Rákoskeresztúr 2013.i
Gergely Pál: A Magyar Tudományos Akadémiára hagyott Vigyázó-vagyon sorsa. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kiadványai. 63. Budapest 1971.
Dr. Vargha Zoltán: Gróf Vigyázó Sándorné báró Podmaniczky Zsuzsanna életrajza. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest 1931.
Dr. Vargha Zoltán: Báró Podmaniczky János (1786—1883) életrajza. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest 1933.
Papp Gábor György (szerk.): A Podmaniczky-Vigyázó család és a a Magyar Tudományos Akadémia. Kiállítási katalógus. MTA Múvészettörténeti Kutatóintézet. Budapest 2008.
adt.arcanum.com: Akadémiai Értesítő, 8 órai újság, Amerikai Magyar Népszava, Az Est, Esti Kurír, Magyar Hírlap, Magyarország, Nemzeti Ujság, Pesti Napló, Ujság - 1928-as számai
|
|
