Vidékünkön a falu életének az egész évet átfogó vászonmunkák adták meg a keretét. A szövéssel készített, majd hímzéssel díszített vászonhoz kapcsolódtak a Beregi Tiszahát népe életének döntő pillanatai is. Készítése - a munkák nehézsége ellenére is - a falvak lakóinak a várva várt eseménye volt. Mivel ez a munka - és szépen formált eszközei - kizárólag a női tevékenységek egyik jellemzője, a házasságra készülődő lányok majdani életének meghatározó tárgyi világát idézik.

A beregi Tiszahát népének kézimunkáihoz hozzátartoztak a gyászos temetési kézimunkák is. Már a kelengyéhez elkészítették a gyászabroszt, a tükörre való gyászkendőt és a ravatalterítőt is. Ezeket a gyászos textíliákat szövéssel és varrással, rendszerint feketével díszítették. Nem volt külön mintakincse: ugyanazokkal a motívumokkal díszítették és a minták ugyanabban a szerkesztésmódban kerültek rájuk mint az élet bármely használati tárgyára, a hétköznapi vagy ünnepi abroszokra.

Külön terem mutatja be a múzeumnak helyet adó kastély és a kelet-magyarországi térség történelmében kiemelkedő szerepet játszó Lónyay- és Tomcsányi-családok Bereg megyei kapcsolatát, meghatározó szerepét. Itt követhető nyomon Tomcsányi Pál akadémikus és felesége, a hímzésben és más alkotói műfajban is jártas Szemere Sarolta asszony jeles személyiségekben gazdag családfája.

A régi háztartásban sokféle cserépedényre volt szükség. Területünkön állandó, számottevő fazekasság csak a 17. századig volt. Így később az edényeket a vásárokon szerezték be. A nagy kerámia központok fazekasai elhozták áruikat a naményi vásárba, ahol több központ gyártmányai találkoztak.