A beregi Tiszahát népének kézimunkáihoz hozzátartoztak a gyászos temetési kézimunkák is. Már a kelengyéhez elkészítették a gyászabroszt, a tükörre való gyászkendőt és a ravatalterítőt is. Ezeket a gyászos textíliákat szövéssel és varrással, rendszerint feketével díszítették. Nem volt külön mintakincse: ugyanazokkal a motívumokkal díszítették és a minták ugyanabban a szerkesztésmódban kerültek rájuk mint az élet bármely használati tárgyára, a hétköznapi vagy ünnepi abroszokra.

A vászon végigkísérte az ember életét - a születéstől a halálig. A vászonból készült eszközök megtalálhatók az élet minden területén, a háztartásban, a gazdálkodásban és a viseletben is.

A termek sorát az az épület hátsó parkjára néző helyiség zárja, amelyben közel félszáz öntött vas kályha, a szintén Bereg vidékén készült művészi és háztartási vasöntvény került elhelyezésre. Egyúttal itt van mód arra, hogy a múzeum barátai egy-egy rendezvényen gyűljenek össze és tartsák foglalkozásaikat.

A beregi falvak mecénásai azok a nemesi családok voltak, akik különböző javak, adományok juttatásával segítették a környezetükben élő közösségek boldogulását, veszély esetén életben maradását, valamint a tehetséges ifjaik taníttatását.