A beregi Tiszahát népének kézimunkáihoz hozzátartoztak a gyászos temetési kézimunkák is. Már a kelengyéhez elkészítették a gyászabroszt, a tükörre való gyászkendőt és a ravatalterítőt is. Ezeket a gyászos textíliákat szövéssel és varrással, rendszerint feketével díszítették. Nem volt külön mintakincse: ugyanazokkal a motívumokkal díszítették és a minták ugyanabban a szerkesztésmódban kerültek rájuk mint az élet bármely használati tárgyára, a hétköznapi vagy ünnepi abroszokra.

A két részre osztott régészeti tárlatot egy nagyobb teremben és az ebből nyíló sarokszobában tekintheti meg a látogató. Megtalálhatóak benne a mindennapok használati eszközeitől kezdve az ünnepi alkalmakkor viselt ékszereken, a harcok során alkalmazott fegyvereken, a mesterek szerszámain vagy a vallási rituálékon használt tárgyakon át a temetéskor túlvilágra szánt mellékletekig számos elem.

A régi háztartásban sokféle cserépedényre volt szükség. Területünkön állandó, számottevő fazekasság csak a 17. századig volt. Így később az edényeket a vásárokon szerezték be. A nagy kerámia központok fazekasai elhozták áruikat a naményi vásárba, ahol több központ gyártmányai találkoztak.