A beregi Tiszahát népének kézimunkáihoz hozzátartoztak a gyászos temetési kézimunkák is. Már a kelengyéhez elkészítették a gyászabroszt, a tükörre való gyászkendőt és a ravatalterítőt is. Ezeket a gyászos textíliákat szövéssel és varrással, rendszerint feketével díszítették. Nem volt külön mintakincse: ugyanazokkal a motívumokkal díszítették és a minták ugyanabban a szerkesztésmódban kerültek rájuk mint az élet bármely használati tárgyára, a hétköznapi vagy ünnepi abroszokra.

A beregi falvak mecénásai azok a nemesi családok voltak, akik különböző javak, adományok juttatásával segítették a környezetükben élő közösségek boldogulását, veszély esetén életben maradását, valamint a tehetséges ifjaik taníttatását.

A régi háztartásban sokféle cserépedényre volt szükség. Területünkön állandó, számottevő fazekasság csak a 17. századig volt. Így később az edényeket a vásárokon szerezték be. A nagy kerámia központok fazekasai elhozták áruikat a naményi vásárba, ahol több központ gyártmányai találkoztak.

A vászon végigkísérte az ember életét - a születéstől a halálig. A vászonból készült eszközök megtalálhatók az élet minden területén, a háztartásban, a gazdálkodásban és a viseletben is.