A Bereg kincsei címet viselő tárlatfüzér a beregi Tiszahát, valamint az oklevelekben először 1214-ben említett, később jelentős térségi központ szerepet is ellátó Vásárosnamény (Namény) táji-történeti és társadalmi viszonyait vázolja fel a bevezetőben.

A beregi Tiszahát népének kézimunkáihoz hozzátartoztak a gyászos temetési kézimunkák is. Már a kelengyéhez elkészítették a gyászabroszt, a tükörre való gyászkendőt és a ravatalterítőt is. Ezeket a gyászos textíliákat szövéssel és varrással, rendszerint feketével díszítették. Nem volt külön mintakincse: ugyanazokkal a motívumokkal díszítették és a minták ugyanabban a szerkesztésmódban kerültek rájuk mint az élet bármely használati tárgyára, a hétköznapi vagy ünnepi abroszokra.

A régi háztartásban sokféle cserépedényre volt szükség. Területünkön állandó, számottevő fazekasság csak a 17. századig volt. Így később az edényeket a vásárokon szerezték be. A nagy kerámia központok fazekasai elhozták áruikat a naményi vásárba, ahol több központ gyártmányai találkoztak.