A beregi Tiszahát népének kézimunkáihoz hozzátartoztak a gyászos temetési kézimunkák is. Már a kelengyéhez elkészítették a gyászabroszt, a tükörre való gyászkendőt és a ravatalterítőt is. Ezeket a gyászos textíliákat szövéssel és varrással, rendszerint feketével díszítették. Nem volt külön mintakincse: ugyanazokkal a motívumokkal díszítették és a minták ugyanabban a szerkesztésmódban kerültek rájuk mint az élet bármely használati tárgyára, a hétköznapi vagy ünnepi abroszokra.

A Bereg kincsei címet viselő tárlatfüzér a beregi Tiszahát, valamint az oklevelekben először 1214-ben említett, később jelentős térségi központ szerepet is ellátó Vásárosnamény (Namény) táji-történeti és társadalmi viszonyait vázolja fel a bevezetőben.

A két részre osztott régészeti tárlatot egy nagyobb teremben és az ebből nyíló sarokszobában tekintheti meg a látogató. Megtalálhatóak benne a mindennapok használati eszközeitől kezdve az ünnepi alkalmakkor viselt ékszereken, a harcok során alkalmazott fegyvereken, a mesterek szerszámain vagy a vallási rituálékon használt tárgyakon át a temetéskor túlvilágra szánt mellékletekig számos elem.

Vidékünkön a falu életének az egész évet átfogó vászonmunkák adták meg a keretét. A szövéssel készített, majd hímzéssel díszített vászonhoz kapcsolódtak a Beregi Tiszahát népe életének döntő pillanatai is. Készítése - a munkák nehézsége ellenére is - a falvak lakóinak a várva várt eseménye volt. Mivel ez a munka - és szépen formált eszközei - kizárólag a női tevékenységek egyik jellemzője, a házasságra készülődő lányok majdani életének meghatározó tárgyi világát idézik.