A beregi Tiszahát népének kézimunkáihoz hozzátartoztak a gyászos temetési kézimunkák is. Már a kelengyéhez elkészítették a gyászabroszt, a tükörre való gyászkendőt és a ravatalterítőt is. Ezeket a gyászos textíliákat szövéssel és varrással, rendszerint feketével díszítették. Nem volt külön mintakincse: ugyanazokkal a motívumokkal díszítették és a minták ugyanabban a szerkesztésmódban kerültek rájuk mint az élet bármely használati tárgyára, a hétköznapi vagy ünnepi abroszokra.

A Bereg kincsei címet viselő tárlatfüzér a beregi Tiszahát, valamint az oklevelekben először 1214-ben említett, később jelentős térségi központ szerepet is ellátó Vásárosnamény (Namény) táji-történeti és társadalmi viszonyait vázolja fel a bevezetőben.

A beregi falvak mecénásai azok a nemesi családok voltak, akik különböző javak, adományok juttatásával segítették a környezetükben élő közösségek boldogulását, veszély esetén életben maradását, valamint a tehetséges ifjaik taníttatását.

Vidékünkön a falu életének hagyományosan az egész évet átfogó vászonmunkák adták meg a keretét. A szövéssel készített, majd hímzéssel díszített vászonhoz kapcsolódtak a Beregi Tiszahát népe életének döntő pillanatai.