Magyar Nemzeti Múzeum történeti múzeum, amelynek feladata a magyar nép és Magyarország történetére vonatkozó tárgyi emlékanyag gyűjtése, őrzése, továbbá a gyűjteményanyag tudományos feldolgozása és a közönségnek való bemutatása. A múzeum mai feladatkörének kialakulása közel kétszáz esztendős történelmi folyamat következménye.

A múzeum alapítása egybeesett a magyar történelem jelentős korszak-váltásával, az újkori nemzeti öntudat kialakulásának és a polgári szabadságeszmék elterjedésének időszakával. 1802-ben gróf Széchényi Ferenc, a művelt arisztokrata I. Ferenc császárhoz fordult engedélyért, hogy Magyarországra vonatkozó gazdag gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt a dátumot tekinthetjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének.

Az 1807-es országgyűlés a nemzet tulajdonába vette az új intézményt, és közadakozásra szólította fel a nemzetet. Az adományozások közül az egyik legjelentősebb volt az alapító feleségének, Festetics Juliannának értékes ásvány-gyűjteménye, mellyel megvetette a későbbi Természettudományi Múzeum alapját.

A nemzeti öntudat szempontjából korszakos jelentőségű esemény, hogy az 1832-36-os országgyűlés félmillió forintot szavazott meg a múzeum új, önálló épületének felállítására. Figyelemre méltó volt a segítők és adományozók szerepe is. Grassalkovich Antal herceg például telket adományozott, ahová az épületet felépíthetik. Később ezt elcserélték arra az ingatlanra, ahol a múzeum ma áll.

Az épület tervezésével Pollack Mihályt bízták meg, a magyarországi klasszicista építészet jelentős alakját. Az építkezés 1837-1847-ig tartott. A nyolcoszlopos, római stílusú porticus feletti timpanon szobordíszei Raffael Monti milánói szobrász munkáját dicsérik. A főlépcső falait és mennyezetét 1875 óta Lotz Károly és Than Mór allegorikus freskói díszítik.

A múzeum jelentős szerepet játszott az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakában. 1848. március 15-én a homlokzat előtti téren játszódott le az a tömeggyűlés, amely a forradalom legfőbb kezdő eseménye volt, s ekkor a hagyomány szerint itt, a lépcsőn szavalta el Petőfi Sándor a Nemzeti Dalt. Ettől az időszaktól kezdve a Nemzeti Múzeum épülete a magyarság számára nem csupán a legfontosabb nemzeti gyűjtemény befogadóhelye, hanem az emberi és nemzeti szabadság, a társadalmi progresszió jelképe is.

A múzeum környékének esztétikus kialakítására megtervezték a múzeumkertet, és koncerteket rendeztek, hogy a szükséges anyagiakat összegyűjtsék. E koncertek előadóművészei között szerepelt Liszt Ferenc és Erkel Ferenc is. 1883 májusában leplezték le a körút felé néző oldalon Strób Alajos alkotását, Arany János ülőszobrát, és 1890-ben került sor Petőfi Sándor emléktáblájának elhelyezésére a lépcső jobb oldali mellvédfalán.

A múlt század második felében olyan kiváló régészek és tudósok fejtették ki e falak közt alkotótevékenységüket, mint Kubinyi Ágoston, Rómer Flóris, Hampel József és Pulszky Ferenc, aki 1869-től a múzeum igazgatói tisztét is betöltötte. A dinamikusan fejlődő gyűjtemények már ekkor kinőtték az intézmény falait. Emellett a nemzetközi muzeológia fejlődése is a szakosodás, a szakmúzeumok kialakítása irányába mutatott. Így vált önálló intézménnyé - a nemzeti múzeumi gyűjtemény egy részének leválásával - 1872-ben az Iparművészeti Múzeum, 1896-ban pedig - a képtár egy részéből - a Szépművészeti Múzeum.

1926-27-ben került sor az épület teljes felújítására. Ám a második világháború hatalmas károkat okozott. 1948-ra azonban újra helyre állították az épületet.

Az 1949-es múzeumi törvény kimondta a Néprajzi és Természettudományi Múzeum különválását és a Széchényi Könyvtár önállósodását. Az 1960-as években pedig néhány kiemelkedő történelmi épületegyüttes a Nemzeti Múzeum szakmai irányításai alá: a visegrádi Mátyás király Múzeum, a sárospataki Rákóczi Múzeum, a monoki Kossuth Múzeum, 1985-től pedig az esztergomi Vármúzeum.