A tárlat a XIX. század második felének festészeti fejlődését egy mindeddig kevésbé vizsgált szempontból veszi górcső alá: a művészettörténeti kutatás számára közismert, hogy ebben az időszakban szinte minden magyar művésznövendék megfordult Münchenben, az Isar-parti metropoliszban, hogy a hazai képzés hiányát az ottani akadémián való tanulással pótolja, de hogy az akadémia és a nemzetközi művészeti centrumként ismertté vált város milyen hatásokat fejtett ki a művészekre, az mindeddig kevésbé képezte vizsgálat tárgyát.

Kiállításunkban megkíséreljük bemutatni, hogy a XIX. század második felének művészeti fejlődésében melyek azok a mozzanatok, jellegzetességek, vitathatatlan vonások, amelyek a bajor nagyvároshoz kapcsolódnak, melyeket a magyar festők/szobrászok ott vettek fel, és amelyek így közvetlen szerepet játszottak a nagybányai festészeti mozgalom, így a modern magyar festészet kialakulásában.

A magyar művészek a XIX. század második felében több hullámban érkeztek Münchenbe. Az ötvenes évek végétől kezdve a történeti festészet alakította művészeink stílusát, a három legismertebb mester - Wágner Sándor, Liezenmayer Sándor és Benczúr Gyula - a müncheni akadémia professzoraiként is tevékenykedett, de itt említhetjük Székely Bertalant is. A hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek első feléig tart nagyjából az a korszak, amelyre a Párizsból érkező, mégis sajátosan müncheni realizmus nyomta rá bélyegét, s amelynek legismertebb képviselői - többek között Baditz Ottó, Aggházy Gyula, de Munkácsy Mihály és Mednyánszky László - is Münchenben kezdték pályafutásukat. A nyolcvanas években különösen sokan fordultak meg a bajor fővárosban, Hollósy Simon fellépésétől kezdve a körülötte csoportosuló fiatal magyarok a szintén Párizsból érkező finom naturalizmus szellemében alkottak. E körből alakult ki a kilencvenes évek közepére az a társaság, amely 1896-ban végül Nagybányára települt, hogy megteremtse a modern magyar művészetet.

Az elmúlt két évtizedben a müncheni akadémia és művészeti centrum szerepének vizsgálata a közép-kelet-európai országok művészettörténeti kutatásaiban előtérbe került. A téma aktualitását növeli, hogy 2008-ban a müncheni Királyi Képzőművészeti Akadémia 200 éves évfordulóját ünnepelte, amelynek alkalmából rendkívül nagyszabású kiállítással, illetve hatalmas, többszempontú katalógussal tisztelegtek az intézmény előtt. A tárlaton a magyar művészek a Magyar Nemzeti Galériából kölcsönzött kilenc művel képviseltették magukat, és ezzel az egyik legnagyobb nemzeti szekciót alkották.

Kiállításunkra több kulcsfontosságú mű érkezik Franciaország és Németország különböző múzeumaiból, illetve nagyobb anyagot mutatunk be a budapesti Szépművészeti Múzeum páratlanul gazdag XIX. századi német gyűjteményéből. A tárlat grafikai egysége elsősorban az akadémiai oktatásba nyújt bepillantást, megismerkedhetünk a szigorú akadémiai elvárások apró mozzanataival, ugyanakkor az egyes művészek rajzi tudásáról is képet alkothatunk.

A kiállítás kurátorai: Bakó Zsuzsanna, Hessky Orsolya, Róka Enikő