A kolumbiai születésű kortárs művész, Fernando Botero munkáit mutatatja be a Szépművészeti Múzeum szeptember végén nyíló kiállítása. A népszerű alkotó munkáival első alkalommal találkozhat a magyar nagyközönség önálló kiállításon: a közel hatvan, javarészt nagyformátumú olajfestmény és szobor átfogó képet ad a művész elmúlt húsz évének munkásságából.

Az 1932-ben született, kalandos életű és rendkívül termékeny művész most bemutatott alkotásai bepillantást engednek Botero sajátságos világába, amely monumentalitásra és időtlenségre törekszik. A kiállítás másfelől rámutat arra is, hogy a kolumbiai művész miképpen merít ihletet és fejezi ki tiszteletét a klasszikusnak számító európai mesterek előtt, de egyben elkalauzolja a látogatókat Latin-Amerika élettől duzzadó, színpompás vidékeire is.

A kolumbiai Fernando Botero művészete hosszú ideig formálódott, míg végül eljutott a forma érzékiségét dicsőítő sajátos nyelvezetig. Botero hozzájárult ahhoz, hogy a klasszikus itáliai hagyományokon alapuló figurális művészet új értelmet nyerjen, mindemellett felfedezte, hogy a latin-amerikai jellegzetességek mítoszteremtő erővel bírnak. Kitartó munkával, valamint különféle forrásokból és személyes élményekből táplálkozó, kiterjedt és eredeti nyelvezettel, a valódival párhuzamos világot teremtett. E világ meghatározó elemei a dús idomú, befelé figyelő, egyszerre abszurd és szeretetre méltó alakok; a nagyméretű és ízpompás csendéletek; a váratlan helyszínek és lehetetlen szituációk, melyeket egyfajta költőiség, nosztalgia vagy irónia leng körbe.

Optimizmusának és életigenlésének ad hangot Botero a művei révén; dicsőíti a gazdagságot, a formát, a látást és a tapintást, magasztalja a nyugalmat és a monumentalitást. Ráérez, hogy a művészet a képzelet és az átélt élmények menedéke, de egyúttal tanúbizonyságot is tesz a barbarizmus ellen, és emlékeztet rá, hogy az élet gyönyörűsége múlandó. Botero, bár mindvégig hű maradt hazája hagyományaihoz, mégis univerzális művészként teljesedett ki.

Botero, noha latin-amerikai festő, nyelvezete mégis mindenki számára érthető. A közérthetőség egyik jeleként alkotásait a múzeum Régi Képtára négy, erre a célra átalakított termében nézhetik meg a látogatók, ahol néhány "ottfeledett" műtárgy, "kakukktojásként" egészíti ki a kolumbiai vásznakat. Ezek a "becsempészett" vagy "ottfelejtett" festmények segítenek abban, hogy a látogatók jobban megértsék Botero humorát és festészeti előképeit, egyúttal hidat emelnek régi és új között, ezáltal értelmezik és érthetővé teszik a művész nyelvezetét.

A festmények témájuk alapján több csoportba oszthatók: csendéletek, parafrázisok, a latin-amerikai élet helyszínei és eseményei: jellegzetes kolumbiai tájak, a színes házakkal tarkított utcák forgataga, cirkusz, bikaviadalok arénái. A kiállítás rendezése mégis szakítani fog a kizárólag tematika köré épülő koncepcióval és a kolumbiai mester festészetének előképeire is fokuszálni fog. A kiállítás talán legjellegzetesebb része az első, parafrázisokat bemutató szakasz: ismert festmények - jelen esetben pl. Velázquez Margarita Teresa infánsnőjének portréja, vagy Van Eyck Arnolfini házaspárjának - újrafogalmazása Botero festészetének sajátossága; e művek számot adnak az őt ért megannyi művészeti hatásról, amelyet ő a maga esztétikai rendszerében előbb ötvözött, majd újraértelmezett.

Botero csendéleteit, parafrázisait, a mindennapok eseményeinek helyszínt adó színes utcákat, házakat, arénákat és cirkuszokat kerekded és buja formák, jellegzetesen egyszerű, ám mégis kifejező alakok, emberek, állatok és tárgyak uralják. A művek kulcsa az egységesség: a mester úgy közli a külvilágról és annak egy-egy jelenségéről alkotott elképzelését, hogy azt a lehető legegyszerűbben, sokszor statikusan és érzelmi kitörésektől mentesen, a legalapvetőbb gesztusokon keresztül mutatja be. Szobrai ugyanakkor a háromdimenziós térbe kilépő festményalakok, amelyeken a kerekdedség monumentalitássá lényegül.

A budapesti tárlat több céllal rendelkezik: egyrészt bemutatja a latin-amerikai festészet egyik híressé vált képviselőjének műveit - Botero alkotásait többek közt japán, orosz, német, finn, olasz, izraeli, kolumbiai és egyesült államok-béli közgyűjtemények őrzik - miközben felhívja a figyelmet azok szellemi és képi előzményeire, másrészt betekintést enged a modern latin-amerikai művészetbe.