2003-ban indítottuk útjára az "Elfeledett életművek" című kiállítás-sorozatot a Miskolci Galériával együttműködve. A kiállítás-sorozat olyan életműveket mutat be, amelyek az évtizedek során méltatlanul merültek feledésbe. A "kismesterek" művészettörténeti kategóriájába sorolható alkotók közül eddig Várdeák Ferenc (2003), Meilinger Dezső (2005) és Nyitray Dániel (2006) munkásságából válogattunk egy-egy kiállításra való anyagot.

Bár csupán húsz évvel ezelőtt hunyt el, Blaskó János a modern magyar művészet egyik méltatlanul elfeledett alakjává vált. A korszakot tárgyaló szakkönyvekben alig fordul elő a neve, az interneten szinte egyetlen utalást találunk munkásságáról. Miközben egyfelől a hatvanas-hetvenes években készített festményei a kor legjellegzetesebb művei közé tartoznak, másfelől oktatói munkássága egy sor művész pályájára gyakorolt maradandó hatást.

Az 1940-50-es években festett atmoszferikus képei után később eltávolodott a közvetlen látványfestéstől, és a tárgyi elemek átírásával szigorúbb kompozíciós rend megteremtésére törekedett. Fegyelmezett és gazdag színvilágú képein gyakoriak az utalások a konstruktivizmusra, a szürrealizmusra. Finom tárgyi utalásai is - akárcsak a kor sok más művészénél - a művek asszociációs mezejének tágítását, autonómiájának hangsúlyozását szolgálták.

Idősebb Blaskó János Debrecenben született 1919. április 14-én, és Budapesten hunyt el 1988. március 11-én. A Képzőművészeti Főiskolát 1942-ben végezte el Burghardt Rezső és Glatz Oszkár növendékeként. Festői és tanári pályája a háború után, 1945-től bontakozott ki. Tanárként szinte a teljes vertikumában bejárta a magyar oktatási rendszer egészét. Évtizedekig volt az egri tanárképző főiskola rajzi tanszékének tanszékvezetője, tanár és művésznemzedékek jeleseit nevelte.

1947-től rendszeresen szerepelt országos és megyei kiállításokon, amelyeken számos díjat nyert (pl. Milánó város díja 1965, a Heves Megyei Tanács művészeti díja, 1973; az egri Akvarell Biennálé I. díja, 1974; a Salgótarjáni Városi Tanács díja, 1974; az egri Sorsforduló című pályázat díja, 1977). Művei megtalálhatók számos hazai és európai magán és közgyűjteményben (Budapest, Debrecen, Eger, Balassagyarmat, Debrecen, Milánó, Firenze stb.)

Fontosabb önálló kiállítása volt Szilvásváradon (1963), Verpeléten, Gyöngyösön (1967), Egerben (1967, 1969, 1974), Debrecenben, Balassagyarmaton (1975). A Műcsarnokban 1977-ben volt gyűjteményes kiállítása. Többször szerepelt külföldön rendezett kollektív tárlatokon is (pl. Milano, 1965; Nemzetközi Festészeti Biennále, Firenze, 1972; Szocialista országok Nemzetközi Festészeti Biennáléja, Kassa, 1973).

Az életmű nagyobb része az örökösöknél, rokonoknál található, az elmúlt harminc évben nem szerepelt kiállításokon. A hagyaték javának egybegyűjtése és bemutatása a megemlékezésen túl a hatvanas-hetvenes évek művészetének most kezdődő újragondolását is segíti, színesíti.