Milyen volt a reformpedagógia és a magánoktatás a második világháború előtt? Hogyan tolerálták az alternatív nevelési módszereket a különböző diktatórikus rendszerek? Mikor alakultak gyerekköztársaságok? Milyen volt a bánki időszámítás? Mi az a klasszság? Kik hordták a medvesapkát? Ki volt Leveleki Eszter? A Néprajzi Múzeum Ellenpedagógia a tóparton című kiállítása a Bánkon negyven éven keresztül, 1938 és 1978 között folyamatosan működtetett magánnyaraltatás feldolgozását és bemutatását tűzi célul, az önmuzealizálás és az önarchiválás emlékezési stratégiára építve.

A bánki nyaraltatást Leveleki Eszter indította, aki a háború előtti reformpedagógiai gyakorlatok szellemében alakította ki nyári táborait, és különös hangsúlyt fektetett a spontaneitásra, az individuális és közösségi kreativitásra, a közösség „együttes élményformáló" erejére. A háború után a résztvevők többségükben középosztálybeli családok gyerekei voltak, ahol sok családban a szülők, a nagyszülők a holokauszt áldozatai és túlélők. Az 1950-es évektől a hivatalos pedagógia és az úttörőtáborok mellett, illetve ellenében a bánki nyaraltatás egyfajta pedagógiai kísérlet is volt, amely a korszakra jellemzően informális, féllegális módon szerveződött, erős személyes kötelékeken alapuló kisközösségként működött.

A kutatást az AnBlokk Egyesület 2011 februárjától induló Ellenpedagógia a Kádár-korszakban című programja indította el, amely az államszocialista évtizedek egy sajátos szerveződését tárta fel. A kiállítás az Egyesület és a Néprajzi Múzeum együttműködésében valósul meg, további kutatók és tudományos területek bevonásával, az eddigi kutatási eredmények és a táborok magánarchívumokban található tárgyi emlékeinek értelmező bemutatásával, térre és vizuális nyelvre, vagyis kiállításra való fordításával.

"Örök törvény, hogy amit meg tudunk nevezni, attól már nem is félünk, azzal szabadabban bánhatunk, magunkénak érezhetjük. Mindez nemcsak a tárgyakra, de személyekre, gyerekekre is vonatkozik."

(Leveleki Eszter)