Szent-Györgyi Albert veje, Wallenberg sofőrje, a második világháború és az ’56-os forradalom embermentője. Ez a sok szerepkör mind-mind egyetlen emberhez, Libik Györgyhöz kapcsolódik. Erről a huszadik századi fenegyerekről szól Medgyesi Konstantin történész frissen megjelent könyve.

Libik György a huszadik század egy igazán különleges személyisége, akiről azonban mindezidáig kevés kutatás született. A vakmerő férfi élete a huszadik század egyfajta lenyomata: síbajnok volt a két világháború közötti békésebb időkben, Raoul Wallenberg sofőrjeként embereket mentett a második világháború pusztításai közepette, Nagy Imre körének tagjaként részt vett az ’56-os forradalomban, majd emigrálni kényszerült. Medgyesi Konstantin szegedi történész állította kutatása középpontjába Libik Györgyöt: a vakmerő férfi életéről szóló, frissen megjelent könyvének címe: „Egy huszadik századi fenegyerek – Libik György, az embermentő”.

Libik 1919-ben született egy tehetős család első gyermekeként. Már fiatalkorában is legendás volt vakmerősége és a sebesség, száguldás iránti szenvedélye. Nem csak kiváló motoros volt, hanem még kiválóbb síelő: részt vett az 1928-as téli olimpián is. A síelés hozta össze élete nagy szerelmével, Szent-Györgyi Kornéliával, azaz Nellyvel – Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas kutató lányával. A szerelemből házasság született, amelynek azonban véget vetettek a politikai változások.

A második világháborúban Raoul Wallenberg sofőrjeként dolgozott: kiválóan vezetett autót, s emellett félelmet nem ismerve segített embereket bújtatni, menteni a fasiszta hatalom elől. A világháború végén, 1945-ben Szent-Györgyi Albert vetette fel lányának és vejének, hogy a készülő kommunista diktatúra elől mielőbb el kell menekülni. Nelly azonnal igent mondott, mely végül megpecsételte házasságuk sorsát: Libik nem akart emigrálni, nem hitte el, hogy megtörténhet a kommunisták diktatorikus hatalomra jutása, így a nagy szerelem ellenére véget ért a kapcsolatuk: 1946-ban elváltak. Később György újraházasodott, de nem tudta elfelejteni Nellyt, akivel közel húsz évvel később találkozott ismét, amikor újra fellángolt közöttük a szerelem.

A második világháború után Libik mérnökként és kutatóként dolgozott, de folyamatosan figyelemmel követte a politikai eseményeket és fenntartotta politikai kapcsolatrendszerét. Nagy Imre körének tagja lett, a forradalom kitörésekor a parlament munkatársa volt, stabil háttéremberként segítette a forradalmi kormány tevékenységét. Ebben az időszakban tovább folytatta embermentő munkáját – olyanoknak is segített, akik korábban elfordultak tőle. A forradalom bukása után egyértelművé vált, hogy menekülnie kell: 1956 decemberében hagyta el az országot.

Először Lengyelországba ment, majd Svédországba emigrált második feleségével és lányával, ahol ismét kutatóként, mérnökként dolgozott, s végül megkapta a svéd állampolgárságot. Magyarországot sohasem felejtette el: sokat dolgozott azon, hogy a magyar gazdaság erősödhessen. Az emigráció után 1965-ben látogatott először haza, majd a rendszerváltás után tért vissza véglegesen. 1995-ben hunyt el.