Gábor Marianne, XX. századi festészetünk örökifjú mestere 1917. április 26-án született Budapesten, ahol azóta is él. Gábor Ignácnak, a magyar verstan megújítójának leánya, anyai ágon a réz és acélmetsző Tyloler Józsefnek, a Kossuth-bankó, a történelmi Kossuth- és Petőfi-metszetek és a nevezetes 1848-as kormánytabló mesterének leszármazottja.

Kertész Klára Tiszakóródon született, elemi iskoláit szülőfalujában végezte, ahol füzek, diófák és állatok (csirkék, rókák, őzek és lovak) gondozták képzeletét, adták számára az élet költői rezdüléseit. Tiszakóródi udvara, kertje, folyópartja az ifjúsága volt - növényeivel, állataival maga a teljesség. Álom és valóság egyszerre. Ez a lelkületében megőrzött szatmári táj elmélyült és feltámadt benne.

A mátészalkai Szatmári Múzeumban található a - határainkon túl is jól ismert, Közép-Európában pedig a legnagyobb - szekér,- kocsi- és hintógyűjtemény: a közel száz darabot számláló kiállítási anyag gazdagon illusztrálja a népi teherhordás, a polgári és nemesi személyszállítás közlekedési eszközeit, melyeket a három részből álló, körpanorámás szekérszínekben tekinthetik meg a látogatók.

A néprajztudomány bebizonyította, hogy a könnyű gyors kocsit Magyarországon találták fel, és kocsiszekérnek nevezték. Feltételezhető, hogy a Kocs községben élő kocsigyártók fejlesztették ki a parasztszekérből. A kocsi eleinte a szekérnek jelzője volt. Az alapszó lassanként elmaradt, és a jelző vált önálló szóvá. A kocsi szó számos európai nyelvben előfordul.