Bácsalmás a Duna-Tisza közén, Magyarország legdélebbi részén, Baja és Szeged között, az úgynevezett bácskai löszös hátságon fekszik.

A török hódoltság után lassan népesült be a határ: a település hivatalosan 1720 óta falu. Előbb délszlávok (bunyevácok), majd magyar családok települtek be, 1786-ban pedig a II. József által telepített németek. A falu ekkortól háromnemzetiségű lett.

A mezőgazdasági termelés és a kézműipar a 19. század elejétől fokozatosan fellendült. Bácsalmás 1808-ban mezővárosi státuszt kapott. Az 1890-es évektől a homokos határrészek felparcellázása után jelentős mennyiségű szőlőt telepítettek és nagyszámú tanyaházat építettek.

Az 1930-as népszámlálás adatai szerint 13 045 volt a lélekszám, a lakosság 34 százaléka magyar, 10 százaléka bunyevác és 56 százaléka német nemzetiségű volt. A német családok száma nagymértékben lecsökkent a II. világháború után, mivel a német nemzetiségű lakosok többségét kitelepítették Németországba.

Az ősök emlékezete a Gyűjtemények Háza helytörténeti kiállításán elevenedik meg a betérő látogató előtt. A gyűjteményt egy nemesi család 1820-as években épült kúriájában helyezték el. A jobb sorsra érdemes, klasszicista stílusjegyeket mutató ház teljes felújításra szorulna, vakolata kopott, falai nedvesek.

Az összegyűjtött anyag szépen elrendezett, gondozott. Az első helyiségben tablójellegű helytörténeti dokumentációt állítottak ki, a másik három, nagyméretű teremben a bácskai tájegység három nemzetiségének viseleteit, használati tárgyait láthatjuk. Nagyon gazdag az egykor otthon végzett munkák, a szövés, fonás, kenyérsütés, borászat eszközeinek gyűjteménye.

Szépen csoportosított kisiparos szerszámkiállítás tekinthető meg a kovács, a cipész, az asztalos, és a kékfestő mesterségekhez kapcsolódóan. A hátsó kis kamrában néhány mezőgazdasági eszköz kapott helyet.