A mongol törzseket egyesítő Temüdzsint 1206-ban Dzsingisz néven nagykánná választották. Utóda Ögödej lett, de az európai hódítás kötelezettségét unokái, Batu és Berke örökölték. Hadjáratuk 1236-ban kezdődött. A volgai bolgárok, a kunok és az orosz fejedelemségek leigázását követően új államalakulat született: az Arany Horda.

Magyarországon II. András (1205-1235) meggyengült központi hatalmat hagyott fiára, IV. Bélára (1235-1270), aki helyre akarta állítani a királyi hatalom tekintélyét. Emiatt az uralkodó és a főurak közti ellentét kiéleződött.

Az országot megosztó ellentéteket és a tatár támadás borzalmait többek között a kortárs Rogerius örökítette meg Siralmas ének című művében. Az általa leírtakat számos, nemrég feltárt régészeti lelet is igazolja. A tatár fősereg nagyobbrészt könnyűfegyverzetű lovasokból állt, a király vezette magyar sereg magját pedig a nehézpáncélos lovasság képezte. A magyar sereg könnyűlovasságát a tatárok harcmodorát jól ismerő kunok alkották volna, akik azonban fejedelmük meggyilkolása miatt kivonultak az országból. A tatárok fő ereje Batu vezetésével 1241 márciusában tört be az országba. A döntő összecsapásra a Sajó mellett, a mai Muhi falu közelében került sor 1241. április 11-12-én. A magyar haderő súlyos vereséget szenvedett, holtan maradt a csatatéren az ország világi és egyházi vezetésének nagy része. A király és a sereg egy része viszont el tudott menekülni.

Batu támadásával közel egy időben Erdély és Szilézia felől is tatár hadak törtek az országra. IV. Béla családjával együtt először Frigyes osztrák herceghez, majd Dalmáciába menekült. 1242. január második felében a tatárok egyesült serege Batu kán vezetésével átkelt a befagyott Dunán. A Dunántúlon a pannonhalmi monostor, illetve Székesfehérvár és Esztergom vára tudta sikeresen visszaverni az ostromot, de az utóbbi két várost elpusztították a támadók. A legóvatosabb becslések szerint is a lakosság 15-20%-a, mintegy 300-400 ezer ember esett áldozatul a tatárjárásnak. A háborús veszteségeken túl az elfertőződött kutak és a bomló tetemek miatt országszerte járványok tizedelték a lakosságot.

1242 márciusában a tatárok váratlanul kivonultak az országból. A meglepetésszerű kivonulást leginkább a nagykán halálának híre magyarázhatja, de az indokok között ellátási nehézségek, illetve taktikai meggondolások is felmerülnek. IV. Béla 1242 májusában tért vissza az ország belsejébe és korábbi elképzeléseiről lemondva egyetlen célja volt: az ország újjáépítése. Együttműködött korábbi ellenfeleivel, katonák kiállításáért földeket is osztott, letelepítette a visszatérő kunokat, dinasztikus házasságok révén keresett szövetségeseket, ösztönözte a nagybirtokosok körében a várépítést, és maga is várakat emeltetett. Ő alapította a budai Várhegyen "az ország új fővárosát", Budát.

A dalmáciai menekülés idején, 1242-ben született leánya, Margit. A kisleány életét a szülők az ország megmeneküléséért Istennek ajánlották. Margitot 1252-től domonkos apácák nevelték az újonnan épült nyulak-szigeti kolostorban. Ezt a kolostort nem hagyta el egészen 1270-ben bekövetkezett haláláig. Itt is temették el. A szigetet ezért nevezik Margitszigetnek. Margit ragaszkodott a kolostori élethez, magát önpusztító módon sanyargatta, a legnehezebb munkákat végezte, a legrászorultabbakat gondozta, a legsúlyosabb betegeket ápolta. Komolyan vette szülei fogadalmát: sorra ellenállt a házassági terveknek, s apáca lett. Margit ún. "szentté avatási pere" már 1276-ban elkezdődött. Szentté avatására mégis csak 1943-ban került sor.

Ritoók Ágnes - Szenográdi Péter:
Gyermekemet az országért - A tatárjárás (1241-1242)
Kiállításvezető
Szerk.: Martyin Emília, Szatmári Imre
Kiadja a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Békéscsaba, 2007