Bubán munkásságát elsősorban sokszínűség, ezen belül törvényszerűségek és témaorientációk jellemzik, melyek hátterében a belső rendszer és szervezettség, valamint sajátos szín- és formavilág áll. A koncepció lényegét a kompozíciók lírai és expresszív kifejezésmódja, valamint drámai hangvétele adja.

A harmónia a kötöttségek nélkül szabdalt és összetett tér- és felületalkotási metódussal jön létre, amely gyakran kelt folyadékszerű hatást. A képek felülete olyan hatást kelt, mint egy megismételhetetlen, többértelmű, elegáns világegyetem, mely kisebb és még kisebb zárt világokra, ablakokra tagolódik. Ezek valóságunk töredékei. Bubán nagyvonalúan uralja a képteret, és az egyes részekhez önálló, gyakran elvont értelmet társít. A struktúrákat nem a saját gondolati rendszerei megtestesítésének tekinti, hanem a materializálódás, az anyaggá válás színterének. E struktúrák kiterjedése ismeretlen, fejlődésük iránya változó és képes a növekedésre, csökkenésre, de akár vizuális manipulációra is.

A színhasználattal kapcsolatban szembetűnő, hogy Bubán előszeretettel alkalmazza a fehéret, részben önmagában, részben más színek derítésére. Sokféle lágy árnyalattal dolgozik, de telt színeket is szívesen alkalmaz, pirosakat, sárgákat, narancssárgákat és kékeket.

A színépítés bravúros festőtechnikájának eredménye, amelyben az ecset az egyetlen eszköze. Geometriai jellegű gondolkodásának szűrőjén átengedi a világot, és azonnal át is értékeli. A különböző színfelületek összeolvadnak, átalakulnak, tulajdonképpen a kompozíció létrejötte során erős köteléket alkotnak, olykor a hasonlóság, máskor a különbözőség viszonyrendszerében. Ennek segítségével a művész megpróbálja feloldani a statikus formák és a világ dinamikája közötti ellentmondást. A bubáni színvilág – a digitális kép hírnökeként – lehetővé teszi az alapvető emberi érzéseknek a festészet segítségével történő megélését.

Lena Lešková