Végh Éva Rauscher-díjas dorogi festőművész Rekviem című kiállítása valódi mementó. A Tatabányai Múzeumban szeptember 6-án nyíló kiállítás kapcsán Taizs Gergő beszélgetett a művésszel.

A Bányásznaphoz kapcsolódóan nyílik kiállítása a Tatabányai Múzeumban. A kiállított művekben hogyan jelentkezik a bányászat, mint téma?

Budapesten születtem, de az életem Doroghoz kötődik, melynek a múltja hosszú éveken keresztül a bányászatról és a hozzá kapcsolódó iparágakról szólt. Lakói már rég nem a bányászatból élnek, így az épületek sok esetben gazdátlanul, elhanyagolt állapotban, de romjaikban is méltósággal hirdetik a múltat. Ezekkel az alkotásokkal a felnövekvő, fiatal generáció számára kívántam emléket állítani a bányászoknak.

Miért inspirálják ennyire az egykori funkciójukat mára elveszített helyek, épületek, terek?

Az én világomban ezeket a monstrumokat a görög vagy római romokhoz hasonlítanám, mert ugyanúgy egy letűnt kor emlékei, de méltóságuk romjaikban is megmaradt. Elmúlásukban benne van a dicsőséges múlt, melyre épülhet a jövő. Talán valamiféle spirituális kapcsolat van köztünk: ha ilyen helyen járok, érzem azoknak az emberek a lelkét, a kapcsolatot, a hidat.

Milyen technikákat alkalmaz művei készítésekor?

Rekviem-műveknél a legegyszerűbb válasz: vegyes technika. Jórészt akril képekről beszélünk, de több anyaggal dolgozom egy alkotáson belül. Az alapozásra nagyon ügyelek, mert szerintem minden azon múlik. A kép a fejemben születik, addig nem is kezdem el a festést, amíg nem jelenik meg. Ha összeállt a kompozíció, megszerkesztem a képet, felépítem, majd lerombolom. Különböző anyagokkal bolondítom meg a felületet: akrilt, pasztellt, akvarellt, pácokat és időnként rajzszenet, ceruzát is használok, de az anyagot mindig alárendelem a mondanivalónak. Itt fotókkal is dolgoztam.

Említette, hogy személyes szálak is kötik az egykor virágzó helyi nehéziparhoz.

Az én korosztályom, az akkoriban Dorogon élők valamilyen módon mindannyian személyes szálakkal kötődtek a bányászathoz. Természetesen én is érintett vagyok, hiszen édesapám a Dorogi Szénbányák Vállalatnál dolgozott.  A Bányász köröndön laktunk Dorogon, a közelünkben futott a kötélpálya, mely a dunai szénrakodóhoz szállította a szenet, s előfordult, hogy néha engem is. Ez számomra meghatározó élmény volt, így a kiállított alkotásokon többször is megjelenik a ma már ipari műemlék, mely méltósággal uralja a Dunát.

Taizs Gergő