Róma katonái a mai Dunántúl területét az i. sz. 1. század közepén hódították meg és alakították Pannonia néven provinciává. A térség egy igen magas fokon szervezett, hatalmas területű államalakulat, a Római Birodalom részévé vált. Az új tartományban hamar kiépítették a birodalom közigazgatási rendszerét, kialakult a pénzforgalom, az egységes latin nyelvhasználat, elterjedtek a Mediterrán térségben honos vallási irányzatok, a császárkultusz, kőből épült városok, katonai létesítmények, hidak, utak épültek, mely utóbbiak bekapcsolták az új területeket a birodalom "vérkeringésébe".

Megjelentek az itáliai és egyéb külföldi betelepülők, akik az újonnan kialakuló pozíciókat (városvezetésben, adminisztrációban, vallási életben) töltötték be, katonák, akik leszerelésük után itt kaptak földet, kereskedők és kézművesek, akik megismertették az itt élőkkel a távoli területek portékáit. Utóbbiak, a kelta vagy illyr-pannon eredetű őslakos népek különösebb konfliktus nélkül tagozódtak be a birodalom népei közé.

A birodalom határa a Duna (Danuvius) lett, így a határvédelem hangsúlyos szerepet kapott a tartomány életében. Északra, a mai Szlovákia és keletre, az Alföld területén is barbár törzsek fenyegették, előbbi helyen kvadok, utóbbin a szarmaták éltek. A folyó mentén ezért katonai táborok és erődítések, őrtornyok láncolatával védvonalat hoztak létre, ez az ún. limes pontosabban ripa (vagyis folyómenti határszakasz.)

A Dunakanyar ebben a struktúrában különösen hangsúlyos szerepet kapott; mintegy féltucatnyi katonai tábor, erőd és számos őrtorony ismert innen. A katonai létesítmények közelében nagyobb városias települések - Szentendre (Ulcisia Castra), Esztergom (Solva) - azoktól távolabb falusias települések (a mai Visegrád, Dunabogdány területén), villagazdaságok jöttek létre a tartomány polgári lakosságának és leszerelt katonáinak lakhelyéül. Pannonia provincia az 5. század közepéig állt fenn, addig, amíg a keleti, barbár népek támadásaitól összeroppant és kettéosztott Római Birodalom kénytelen nem volt átadni azt a betelepült hunoknak.

A kiállítás ezen közel 400 év pannoniai és Dunakanyar-menti életébe enged bepillantást a térségben előkerült régészeti leletek alapján. Ezeket vizsgálva megmutatkozik az akkor élők mindennapjainak tevékenysége - az evéshez, iváshoz, íráshoz, testápoláshoz, mezőgazdasági munkához használatos, vagy szövő-fonó eszközök révén -, hit és hiedelemvilága, ékszereken, viseleti elemeken keresztül saját magáról alkotott képe és megelevenedik épített környezete is. Megismerhetjük melyek azok az értékes régészeti lelőhelyek, amelyek mellett nap, mint nap elmegyünk vagy amelyekben épp élünk és fontos régészeti leletek sokaságát adták és adják a mai napig.

Rekonstrukciók, részletes leírások, rajzok, fotók segítik az akkori világ elképzelését és megértését, és a szervezők reményei szerint felkeltik a térség lakóinak lakhelyük múltja iránti érdeklődését és ösztönzik a fennmaradt emlékek még nagyobb fokú megbecsülésére.