Trombitás Tamás művészetének "leszármazási vonala" közvetlen a Kassák-féle képarchitektúráktól az 1960-as évek végi magyar geometrikus neoavantgárdon át tart. A geometria és annak térbeli modulációi foglalkoztatják, a radikális geometrikusok ortodoxiája nélkül. Képein az egyszerű mértani idomok - hasábok, gúlák, kockák, kúpok - a főszereplők; ezek tér- és síkbeli kapcsolatait jeleníti meg.

Ábrázolási eszközei minimálisak: az "üres" síkba helyezi el a formákat, egy-egy kontúr határozza meg az idomokat, mégis virtuális teret teremt. Festészeti szempontból "szegény" a megjelenített látvány, ha nagyon szigorúan tekintjük, lényege nem is festészeti, hanem egy térbeli viszonyrendszer.

Ugyancsak az 1980-as évek elejétől foglalkozik a neonnal, mint festői és térképző eszközzel. Fényinstallációk sorát készítette a '80-as évek derekán, természeti környezetben. A neon használata alapvetően városi (reklámfelirattól a belső téri diszkóvilágig), ő erdőn és mezőn állította fel geometrikus idomait neonból.

Kapcsolódási pontja van a posztmodern ideákkal is: erőteljes vonzódása a misztikus, történeti, kultikus vagy szimbolikus helyszínekhez. 1986-os Fényinstallációja Velemben készült. A helyszín egy bronzkori régészeti ásatás. Az ősi bronzöntő műhely helyén, az erdőben egy 2x2 méteres neonnégyzetet függesztett fel. Három sík kapaszkodott össze: a valós természeti környezet (erdő, fák); a civilizációs eredetű, technikai objektum (lila neonnégyzet), s az ismereti, tudati réteg (a régészeti helyszín, a bronzkor emberének munkahelyét feltáró ásatási gödör a szabályos földrétegekkel).

A neon szobor, ahol a geometriai test kontúrjait jelöli a fény, a '90-es években is tevékenységének egyik legfontosabb csomópontja. A '80-as évek második felétől tárgyainak zömét fém és neon kombinációjú szobrok alkotják. Esztergált, maratott hasábok, kúpok, körök; fém, műanyag, kő, vaspor, durva és megmunkált (csiszolt, polírozott felületek), szinte tetszőleges természetességgel kapcsolódnak egymáshoz. Úgy, hogy közben megmarad az az érzésünk, hogy a Bauhaus variábilis játékaival rokon tárgyakról van szó, melyeket szétszedhetünk, ezeregy új módon összerakhatunk.

Ez az időszak szorosan kapcsolódik a műtörténet konstruktivista, szuprematista előzményeihez, de annál sokkal szabadabb, érzelmesebb. A mértani idomokat gyakorta helyezi, mintegy kontrasztként, amorf fémreszelék vagy szénporhalmok közepére, kombinálja fekete nylonfóliával, s ezzel feloldja a szögletes szobortestek rideg, természeten kívüli hatását. Mindezekhez folyamatosan társítja a fény elemét a neonidomok segítségével.

Fitz Péter