A Dévaványai-Ecsegi puszták az 1997. január 16-án megalakult Körös-Maros Nemzeti Park egyik legnagyobb területű egysége. Dévaványai Tájvédelmi Körzetként 1975-ben nyilvánították védetté. Nyolc elkülönülő részből áll, területe 13085 hektár, ebből fokozottan védett 2659 hektár. A terület két meghatározó részre oszlik: egyik a Hortobágy-Berettyó ártere, a másik az innen délre és keletre található szikes puszták.

A Hortobágy-Berettyó folyó védett, 20 km-es szakasza elkerülte a múlt századi folyamszabályozást. Lassan meanderezve nagy kanyarokat ír le a területen, közrefogva jelentős gyepterületeket. A folyó közeli gémtelepen kiemelt madártani érték kolóniát alkotó fajokkal találkozhatunk (szürke gém, bakcsó, kiskócsag, üstökös gém). Jelentős a fokozottan védett vidra előfordulása is ezen az élőhelyen. A Hortobágy-Berettyó víztereiben megtalálható számos védett növény is, pl. a tündérfátyol, a vízitök, a sulyom és a rucaöröm.

A területi egység kétharmada pusztai táj, melyen jellegzetes száraz és nedves szikespusztai növénytársulások találhatók. A védett növények közül a lösz-pusztákon a macskahere, a szikes területeken pedig réti őszirózsa, sziki kocsord, erdélyi útifű állományai tenyésznek. Számos féltett madárritkaság - pl. székicsér, rejtett életű ugartyúk, hamvas rétihéja stb. - is fészkel itt.

A terület kiemelkedő természeti értéke a túzok, melynek védelmére itt hozták létre 1975-ben a Túzokrezervátumot. A túzok megtartása érdekében főként a szabadtéri állományvédelemre (nyugalmas, tágas pusztai dörgőhelyek, fészkelőhelyek és téli takarmánybázis biztosítására, konkrét fészekvédelemre) koncentrál a Nemzeti Park túzokvédelmi munkája. A túzok keltető, nevelő és repatriáló telepre csak azok a veszélyeztetett fészekaljak kerülnek be, amelyek kelése természetes környezetükben nem valósulhat meg. Ezek a tojások a Túzoktelelep keltetőgépébe kerülnek, majd a kikelt fiókák a felnevelés után visszakerülnek a természetbe.