A 19. század végén megjelenő kombájnok előtt évezredekig fáradságos kézi módszerekkel aratták az élelmezésre szánt gabonát az elődeink. Ennek a munkának legfontosabb eszközei a kiállításunk tárgyai, úgymint: kasza-takaróval, fa gereblye, favilla, sarló, marokszedő kuka, kasza üllő, kasza kalapács, kaszakő, tokmány és az ivóvizes demizson vagy cserépkancsó- az aratáshoz. Csépléshez pedig: cséphadarók és szórólapát.

Az aratási munka nemek szerint elkülönült, mert az embert próbáló kaszálást a férfiak végezték, míg a marokszedés és a kévekötés az asszonyok és a nagylányok feladata volt.

A férfiak a kévébe kötött gabonát keresztekbe, vagy asztagokba gyűjtötték, és lovas fogatokkal hordták haza a tarlóról.

A mag kicséplését a döngölt padlójú csűrben vagy a gazdaság udvarán végezték. Vagy nyomtató lovakkal tapostatták, vagy cséphadaróval püfölték a kalászokat, míg abból teljesen ki nem hullott a gabonamag. Ezután a kicsépelt gabonát kiterítették száradni, és időnként szórólapáttal forgatták. Miután megfelelően kiszáradt, bezsákolták, és csak arra várt, hogy jó szél fújjon és elvihessék a legközelebbi szélmalomba, őrletni.