Mohács az ország legdélibb fekvésű Duna menti városa. A honfoglalás előtt is lakott hely volt. A magyarság letelepedése után századokon át, mint halászfalut ismerték.

A 16. századi török előrenyomulás idején az első elpusztított települések között volt. A mai várostól délre zajlott a mohácsi csata, bevezetője annak a pusztulásnak, amely a középkori magyar településhálózat egy részének megsemmisüléséhez vezetett.

A másfél százados török hódoltság után, a 17. század végén a lakosság az ide települt - német, horvát (sokác), szerb - nemzetiségiekkel együtt ismét felépítette a várost. A következő századokban - bár az itt élők főleg mezőgazdasággal foglalkoztak - meghonosodott az ipar, és a falu kedvező fekvése lehetővé tette a hajózás és a kereskedelem fejlődését is.

Mohácson a magyar néprajzi csoportok és a nemzetiségiek békésen megfértek egymással anélkül, hogy keveredtek volna egymás közt. A különböző nyelvek és kultúrák kihívást is jelentettek az itt élők számára: mindenki a maga kultúráját hangsúlyozta, a saját hagyományait őrizte, nem a másik rovására, hanem egymás épülésére.

A soknemzetiségű város népviseleteit a teljesség lehetősége nélkül mutatja be a kiállítás a századfordulótól a hagyományos paraszti életforma végleges felbomlásáig. Elsősorban azok a viseletek láthatók itt, amelyeket még a közelmúltban is hordtak, vagy még napjainkban is megtalálhatók. A katolikus és református magyar ruhákat két női és egy férfi bábun, a horvát és német viseleteket női-férfi bábu páron, a szerbet és cigányt egy-egy női öltözékkel mutatjuk be.

(Szöveg: Begovácz Rózsa)