Újfehértó jelentős tanyavilággal rendelkezett. Népességéből több mint ezren még manapság is külterületeken élnek. Kétlaki életmódot folytattak: lakóházat tartottak fenn a városban, miközben tavasztól őszig a tanyán gazdálkodtak. Ha megöregedtek, végleg behúzódtak a belsőségbe, s átadták helyüket gyermekeiknek.
Az állandó kiállítás egy hajdani parasztgazdaság udvarát mutatja be.

A szín (gazdasági melléképület) évszázadokkal korábbi funkciójában a külterjes állattartás teleltető helye volt, a belsőségben pedig állatok nyári elhelyezését szolgálta. Az elmúlt évszázad során azonban szinte kizárólag a belsőségben, illetve a tanyákon építették fel, rendszerint kettős funkcióval: nyári időben egyik részében szarvasmarhát, lovat tartottak, a másik felét pedig mezőgazdasági eszközök tárolására használták.

Itt tartották a kecskejármot is, melyet a legszegényebb kisparaszti réteg készített, azok, akiknek nem telt szarvasmarhára, lóra. A "szegényember tehene", azaz a kecske nemcsak tejet adott a család számára, de igavonásra is szolgált, hiszen elhúzott akár egy apró szekeret is.

A színnel szemben láthatjuk az állattartás fontosabb eszközeit: a béklyókat, zablákat és a tulajdonjegyek beütésére alkalmas "billyogzóvasak"-at. Megtekinthetjük az állatok nyakába akasztott "hangszerek"-et is: a csengőket a csikók és a lovak, a kolompokat a szarvasmarhák viselték.

A szín végénél egy egész falat beborító festett panorámakép előtt - mely a határ távlati képét ábrázolja - szántási jelenetet mutatunk be. A felbarázdált földben egy férfi Vidats féle félvasekével szánt. Ez a mezőgazdasági eszköz és a vászonöltözet az 1920-as éveknek megfelelő állapotot szemlélteti.

Egy pusztai jelenetet ábrázoló festett panorámakép előtt kiállítási bábu mutatja be a juhászok elengedhetetlen téli-nyári öltözetét, a rackabőrből készült subát vagy nagybundát, a mesterség "címerével", a juhászkampóval és a hűséges társsal, a nyájterelő kutyával, a pulival.

A juhtartás mesterségét az Erdélyből betelepült görögkatolikus románok, oláhok honosították meg. Emléküket a gyakori Oláh családnevek is őrzik; közülük többen még ma is juhászkodnak. Ők tartották mindmáig életben a juhtej feldolgozásának módját, és őrizték meg régi eszközeit.