Mohács népi agyagművességét elsősorban a feketekerámia tette híressé Magyarországon.

A 18-19. században a helybeli fazekasok, kályhások és agyagpipa gyártók mellett, legnagyobb számban a fekete edényt készítő korsósok dolgoztak. 1718-ban közösen alapítottak céhszervezetet, 1803-tól azonban a korsósok már önálló céhben működtek.

A mázatlan fekete edények - korsók, kanták-bendisek, mozsarak, víz- és tésztaszűrők - százait egykor főleg a Dunán szállították a hazai piacokra és a Balkánra.

A hagyományos mohácsi feketekerámia formakincse számos archaikus vonást hódoltságkori és balkáni hatást - egyaránt megőrzött. A felület díszítése legtöbbször karcolással, "sikálással", rovátkolással történt. Az edények fekete színét égetéskor, a kemence lefojtásával, un. redukcióval nyerték: ezt a kora középkortól ismert technológiát napjainkig megőrizték.

Kiemelkedő tehetségű volt a helybeli korsós dinasztia leszármazottja, Horváth János, a Népművészet Mestere (1905-1975). Műhelyében több fiatal sajátította el a szakma ismeretét.

Mohácson és környékén jelenleg is készül feketekerámia. A hagyomány örökségét több kitűnő fiatal mester tovább gazdagította. A kiállításon Horváth János edényei mellett, Ginter József, Kovácsics Ferenc, Molnár Ákos, Molnár József, Reininger László, Simonkovits Béla, Ujváry-Menyhárt Gézáné munkái láthatók.

(Szöveg: Lantosné dr. Imre Mária)