Csiszár Mirella és Gajdó Tamás kötete az 1920-tól 1949-ig tartó színháztörténeti korszak legfontosabb emlékeit mutatja be. Foglalkoznak a legfontosabb tendenciákkal, a kiemelkedő jelentőségű bemutatókkal, a színházi szervezet felépítésével, a finanszírozás lehetőségeivel és a színházi hétköznapokkal.
A sajtó alá rendezett források eredetijét a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.
A szerzőknek az volt a célja, hogy olyan dokumentumokat tegyenek hozzáférhetővé, melyekben nem pusztán az adatok érdekesek, értékesek – legalább olyan fontos a magán- és köziratok stílusa, a belőlük kibontakozó történet. A kis tanulmányokkal, bő jegyzetekkel kísért forrásgyűjtemény Pukánszkyné Kádár Jolán 1928-ban megfogalmazott gondolatainak szellemében született: „De míg az irodalomtörténet írója minden irodalmi alkotást átbúvárolhat eredeti formájában, s a képzőművészetek történetének kutatója közvetlenül szemlélheti a műalkotást, a színészettörténet művelőjének úgy kell rekonstruálnia a tovatűnt előadásokat, mint az archeológusnak romokból a hajdan pompázó épületet, vagy az őslénytannal foglalkozónak egy csontból az egész kihalt állatfajt. Ez a rekonstrukció a filológia segítségével történik, speciális színészeti filológiát értve alatta.”