Avarkori dupla sírt találtak ezüst és bronz fülbevalóval, övcsatokkal a Csongrád megyei régészek Csanádpalota határában: a ritka sír valószínűleg VII. századi - mondta el csütörtökön Szeverényi Vajk ásatásvezető régész.
A feltárás során 3500 éves leletek is előkerültek.
Mint a szakember kifejtette: a hamarosan épülő M43-as autópálya országhatár és Makó közötti nyomvonalának ezen szakaszán májusban kezdték el a feltárást. Az eddig talált legkorábbi leletek a bronzkorból származnak, és mintegy 3000-3500 évesek.
A tárgyak közt kerámiák, kerámiatöredékek kerültek elő állatcsontokkal és kevés fémeszközzel. Emellett félig földbe ásott házak, veremházak, illetve a hozzájuk tartozó kisebb árkok bukkantak elő a föld alól.
A bronzkor után az avarkorban, a VII. században telepedtek le ismét a területen az emberek. A korszakból egy kisebb települést sikerült feltárni, valamint a hozzá tartozó temető szélét, amely a nyomvonal területére esik. Itt négy sírt találtak.
Az ásatás szenzációja az avarkori duplasír...
Ezek közül egy dupla sírt tártak fel. Az Alföld déli részén ez ritkaság, csupán a sírok egy-két százalékában pihennek ketten. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés a két ember közötti viszonyról, hogy szerelmi, rokonsági kapcsolat volt-e köztük, vagy csupán csak egyszerre hunytak el. Jelen esetben nem lehet megállapítani a csontvázak elhelyezkedéséből a kapcsolatot, de egyelőre még az elhunytak nemét sem, mivel a medencecsontok súlyosan roncsolódtak, úgyhogy csak néhány hét múlva tudnak többet elárulni a párról. Annyi bizonyos, hogy felnőttekről van szó. Mellékletként a sírban egy ezüst és bronz fülbevalópárt és mindkét elhunyton övcsatot találtak, de ezek sem utalnak arra, hogy egyértelműen nők vagy férfiak pihennének a sírban - közölte a szakember.
A régészek eddig a terület negyedét tárták fel.
Fogas Ottó megyei múzeumigazgató elmondta: a feltárásokat 2012. június 15-ig kell befejezniük a területen. Tavaly októbertől idén júniusig mintegy százezer négyzetméteren végeztek feltárást. Ha ez a tempó tartható, akkor biztonsággal befejezik a vállalt feladatot. Jelen pillanatban több lelőhelyen, hat csapattal dolgoznak: a bronzkortól az avarkoron át az Árpád-korig kerülnek elő emlékek.
Közel négyszázezer négyzetméter feltárandó terület várt a múzeum munkatársaira. A munka mintegy negyedével már végeztek. Jelenleg az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti 25 kilométeres nyomvonalán dolgoznak a régészek. A Makó és Csanádpalota közötti szakaszon 26 nyilvántartott lelőhely van.
(MTI)