A ház a 18-19. század fordulóján épült, építésének pontos dátuma ismeretlen. Annyi bizonyos, hogy Couburg herceg építette erdőőri lakásnak, s 1937-ig erdészházként is működött; majd a háború ideje alatt zsidó deportáltakat szállásoltak el itt, a háború után pedig munkásszálló lett belőle: az erdőben dolgozó favágók, csemetekert gondozók laktak itt. 1981. október 1-től a Bükki Nemzeti Park, majd 1999 júliusától Cserépfalu Önkormányzata tájházként üzemelteti.

A ház érdekessége, hogy a környéken egyedüli vályogház, ugyanis Cserépfalura és környékére soha sem volt jellemző a vályog. Hogy miért épült mégis ebből a tájidegen anyagból, annak oka ismeretlen.

A ház első helyisége - ahová belépünk - a pitar vagy más néven a pitvar, amely tulajdonképpen nyári konyhának felelt meg. Itt a különböző konyhai eszközök mellett (lábas, agyagfazekak, mozsár, fűszertartó, tarkedli sütő stb.) megtekinthetjük a szabadkéményű rakott masinát is, melyen nyáron főztek, télen pedig kéményében füstölték meg a disznóvágás utáni húsokat, kolbászt, sajtot, szalonnát.

A pitarból jobbra nyílik a nagyszoba - a református szoba -, ahol reformátusokra (Cserépfalu, Noszvaj) jellemző berendezési, díszítési szokásokat figyelhetünk meg. Nem szentképeket, feszületet, hanem történelmi eseményeket ábrázoló képeket, családi fotókat, bibliai idézeteket, tányérokat és a reformátusoknál oly' nélkülözhetetlen Házi áldást akasztották a falra.
Figyelemre méltó még - a szobának majdnem a negyedét elfoglaló - hatalmas kemence, mely a gazdaságtalansága miatt nem honosodott meg ezen a vidéken, helyette a búbos kemence volt a jellemző a környező falvakban.
A református szoba berendezési tárgyai közé tartozik még a kaszti (komód), mely tiszta szőtteseket, fehérneműket rejtett magában. Említésre méltó még az asztalt szinte körül ölelő sarok lóca, mely faragottságával, díszességével a szoba egyik legszebb darabja. A kemence mellett a pohárszék áll: ebben findzsákat (bögréket), tányérokat tartottak.

A református szobából a tiszta szobába, vagy más néven a katolikus (Szomolya, Tard) szobába jutunk. Itt már szentképek lógnak a falakon. Ám az ide betérő számára az is nyilvánvalóvá válik, hogy gazdag ember szobájába lépett: erről a két magasra vetett ágy árulkodik. Közöttük áll a rózsás vagy más néven tulipános láda, melyben kelengyét és tiszta ruhaneműket tartottak. Ehhez a ládához tartozik a ládafia, amely a fontos iratok, pénz és egyéb értékek őrzésére szolgált.

Az utolsó helyiség, a pitarból balra nyíló komora (kamra), alatta pincével. A kamrában a mindennapos munka eszközei tekinthetők meg: hurka-, kolbásztöltő, vajköpülő, mángorlófa, gereben, motolla és a kefefúró - ez utóbbi talán a legkülönlegesebb darabja ennek a háznak.

Akit érdekel, hogy a századfordulón miként éltek, dolgoztak az "erdei emberek" - az erdőőrök és a favágók -, melegen ajánljuk, hogy sétáljon végig a természeti kincsekben gazdag Hór-völgyében, látogassa meg ezt a tájházat, és teljék öröme benne.