A múzeum egyik érdekessége az a 115 darabból álló tűzoltósisak-gyűjtemény, amely bemutatja a fejlődés főbb állomásait az ősöktől a legújabb típusú sisakokig, a főnöki vadkan-agyaros bőrsisakoktól kezdve, az asszírok bronz sisakján át, a fém, majd acélsisakokon keresztül az üvegszállal erősített poliészter sisakokig.

A világ egyetlen római korból fennmaradt víziorgonájának maradványait Nagy Lajos archeológus (1897-1946) tárta fel. Óbudán, az Aquincumi Múzeumtól délre, az Elektromos Művek transzformátorháza alapjainak kiásásakor a munkások az egykori tűzoltószékház romjai között egy beomlott római-kori pincére bukkantak. Ennek kő és törmelék halmaza alatt találták meg az összetört bronz sípokat és az orgona alkatrészeket. Megtalálták az ajándékozás tényét megörökítő bronz táblácskát is, aminek szövegéből kitűnt, hogy a hangszert 228-ban ajándékozta az aquincumi tűzoltótestületnek parancsnokuk Gaius Iulius Viatorinus.

A múzeum éremtárának több mint félezer válogatott darabja "A tűzvédelem fejlődése az őskortól napjainkig" című állandó kiállítás részeként, a "Tűzoltóérem- és jelvénygyűjtemény"-ben látható.

A tűz léte korábbi, mint az emberiség története. A természetben támadt tüzeket a legősibb oltóanyag, a víz oltotta el. A tűzoltás fejlődése során sokféle por, hab és gáz bizonyult kiváló oltóanyagnak, ennek ellenére a legtöbb tűz oltása még ma is vízzel történik és minden bizonnyal ez a harmadik évezredben is így lesz. A vízzel történő tűzoltásnak egyik eszköze az úgynevezett sugárcső.