A táj, amely a Vágot átöleli, a kisalföldi síkságon, a Rábaköz déli részén terül el. Helye a téréképen könnyűszerrel meghatározható: ártéri füzesek, kövér legelők közt kanyarogva szegélyezi határát a Rába. Egy régi szójáték így népszerűsíti a községet közeli szomszédjaival együtt: "Hol Szentpéter Vág, ott Sebes".

E helyen - mivel tengerszint feletti magassága alkalmat nyújtott a letelepedésre - már ősidők óta tanyát vert az ember. Rómaiktól származó kő- és fémleleteket találni ma is a falu határában. Honfogaló őseink szintén kihasználták előnyős adottságait: az erdőt, a réteket, a jó termőföldet és a Rába gazdag halhozamát. Az 1001. november 11-én kelt Pannonhalmi alapítólevélben is a felsorolt halászfaluk egyikeként említik Vágot.

Vág község tehát - immár ezredéveket átívelő történelme során - elég sok emléket hullajtott el a föld mélyében és egyéb rejtett helyeken. A múlt ily' bőséges tárházában a szerencsés kezű és a letűnt időket kutató emberek számtalan értékes leletre bukkantak.

Szükség volt azonban tudatos begyűjtésük megszervezésére is: iskolai tanítványaimat folyton arra sarkalltam, ne menjenek el semmilyen múltbéli tárgy mellett a mezőn, a Rába-parton vagy akár a padláson anélkül, hogy le ne hajolnának érte, és be ne hoznák a "múzeumba". Így kerültek gondos kezekbe, majd vitrinekbe és polcokra eleink kőből, fémből, fából készült fegyverei, szerszámai, eszközei és bútorai. Sikerült megmenteni művészi alkotásaikat, papírra vetni veretes gondolataikat. Büszkén őrizzük falunk két neves szülötte - Wathay Ferenc és Vág József - emlékét. Összességében itt találhatók magyar nemzeti történelmünk túlnyomórészt gyászos, de minden szomorúság ellenére is hazaszeretetre lelkesítő emlékei.

A vági helytörténeti gyűjtemény minden látványos bősége ellenére sem kívánok jelenleg látogatónak invitálni a faluba senkit sem, mert az épület jelenlegi állapota elszomorító és korántsem biztonságos. A falu legelhanyagoltabb középületének benyomását keltené a idelátogatóban; ennek ellenére érdeklődőkben nincs hiány.

Az épület külső falai repedezettek, belül a kopottság képe riasztó, tetőszerkezete életveszélyes, és a benne tárolt értékek védtelenek az idő vasfoga ellen: nincs ugyanis semmilyen anyagi forrás, amely megállíthatná a pusztulást. A helyi önkormányzat pénzhiányban szenved, a megyei és országos szervek valamint a támogatásra hivatott Nemzeti Kultúrális Örökség Minisztériuma nem jönnek segítségünkre.

Utolsó reményünk abban van, hogy a ma 600 lakosú falunk büszkeségét sikerül megmenteni az Internet nyilvánosságának segítségével: talán akad az értékes emberi örökségnek olyan mecénása, aki önzetlen támogatásban kész részesíteni bennünket, Vág község Helytörténeti Gyűjteményét - mint gyermekeink honismeretre nevelésének fontos műhelyét. Hiszen nemrég egy budapesti lelkes, de vékinypénzű látogató is így örvendezett múzeumunk vendégkönyvének tanúsága szerint:

"Ez a gyűjtemény egy kincsesház."

Nagy Imre