A kiállítás általános képet ad arról, hogy Magyarországon a korszerű, nagyipari jellegű, tőkés termelési módszerekre való áttérés csak nagyon lassan bontakozott ki, melynek oka a vállalkozási kedv és a tőke hiánya mellett, főleg a korlátozóan ható, tudatos osztrák iparpolitika volt.

A XVIII. sz. közepéig a természettudományok csak a filozófia részeként jelentek meg az oktatásban. A jezsuita rendek tanítási rendszerét az 1599-ben kiadott Ratio Studiorum szabályozta: "A jelentőséggel bíró dolgokban Arisztotelésztől el ne térj!". A protestáns iskolák tanárai azonban már a nyugati egyetemeken tanultak, és az ott megszerzett korszerű tudást adták tovább tanítványaiknak; a kémiát a fizika tantárgy részeként tárgyalták.

A múzeum főlépcsőházában létesített történelmi arcképcsarnokban azoknak a magyar tudósoknak, ipari szakembereknek a portréja van elhelyezve, akik a kémiaoktatás, a vegyészeti tudomány és a vegyipar fejlesztése terén kiemelkedőt alkottak.

Annak ellenére, hogy a fontosabb vegyipari nyersanyagok lelőhelyei a trianoni békeszerződés által kijelölt új országhatáron kívülre estek, a két világháború között vegyiparunk jelentősen fejlődött. Az 1920-as évek elején a fő törekvés az olyan termékek gyártásának megindítása volt, amelyek termelése az új országhatárok megvonása miatt megszakadt.