A magyar kerámiaművészet megújulásában Gorka Géza úttörő szerepet játszott: munkássága nyomán európai színvonalra emelkedett a hazai kerámia és világszerte ismertté vált.

Művészetének középpontjában a természet áll: innen indul el és ide tér vissza az alkotó - innen, a szerves, élő világból merít forgáselemek alkalmazásával, ugyanakkor felhasználja a prehisztorikus korok fazekaskorong nélküli technológiáját is. Sokat merít az Európa-szerte ismert és közkedvelt habán kerámia eredményeiből. Mindezt a XX. századi, újonnan kikísérletezett eljárásokkal egyesíti, megteremtve egy jellegzetesen magyar karakterű, hazai talajból sarjadó, de európai szintű kerámiaművészetet.

A kerámia legősibb, funkcionális irányát követi. Mindvégig az anyag tulajdonságait tartja a legfontosabbnak, minden mást - formát, színt, díszítést - ennek rendel alá, ehhez igazít. Gorka kezében az anyag nem pusztán dísz- vagy használati tárgyat eredményez, hanem emberi érzések és gondolatok megszólaltatására lesz képes.

Gorka művészi pályájára nézve meghatározó tényező, hogy gyermekkorát a habán kerámia hazájának (Holics, Oszombat, Modor) közelében töltötte. A Nyitna megyei Nagytapolcsányon, a középkor óta híres vásárvárosban született 1894. szeptember 6-án. Iskolai tanulmányait itt, illetve Trencsénben végezte. 1918 után, mikor családjával együtt Mezőtúrra került, közelebbről is megismerkedett a magyar paraszti kerámiával. Badár Balázs, mezőtúri fazekas műhelyében megszerette és elsajátította a fazekasmesterséget. Gorka így nemcsak a népi kerámiával, hanem a keleti művészet forma- és díszítésvilágával is megismerkedhetett mestere keze alatt.

Később beiratkozott a Képzőművészeti Akadémia festő szakára. Az Akadémián nagy hatással voltak rá Lyka Károly és Vaszary János előadásai, akik a művészetek egységét hirdették. Őtőlük hallotta Gorka azt az igazságot, amit később, saját alkotói gyakorlatában mindvégig szem előtt tartott, hogy a szép a használhatósággal ötvözve jóízlésre nevelheti a tömeget.

A hazai tanulmányok után, 1919-ben hosszabb időre Németországba utazott, ahol megismerkedett az európai kerámiaművészet újabb irányzataival és technológiáival, majd hazatért Mezőtúrra, és ismét Badár Balázsnál dolgozott. Eredeti terve az volt, hogy Mezőtúron nagyszabású kerámiaközpontot szervez, gyárteleppel együtt. Erre végül is Romhány határában, az 1922-ben előbukkant kaolinlelőhelyen került sor, ahol megalapították a Keramos RT.-t, mezőtúri mesterekkel és szakmunkásokkal. Gorkát kérték fel a gyári kemence megépítésére és az itt folyó munka irányítására. A Keramos Rt. bukása után a megmaradt felszerelésből a mester itt építette fel saját műhelyét, ahol közel öt évtizeden át dolgozott, 1971. szeptember 25-én bekövetkezett haláláig.

A 20-as évek derekától Gorka folyamatosan vett részt kiállításokon, előbb az Iparművészeti Társulat országos kiállításain, majd ezt követően külföldi világkiállításokon. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon - ahol nagydíjat nyert - hatféle szempont alapján bírálta el a zsűri a beérkezett munkákat: anyagszerűség, mesterségbeli felkészültség, közérthetőség, művészi szépség, nemzeti sajátosság és használhatóság. Ezeknek az elvárásoknak Gorka egész életművével eleget tett.

1955-ben Munkácsy-díjjal, majd Kossuth-díjjal tüntették ki, 1959-ben A Magyar-Népköztársaság érdemes művésze elismerést kapta meg. A 60-as években dokumentumfilm is készült a róla Földből és tűzből címmel, Kollányi Ágoston rendezésében. Egykori otthona és műhelye 1972. április 29. óta múzeum.

Gorka Géza munkásságának óriási jelentősége, hogy megcáfolta azt az előítéletet, amely a kerámiát nem tartotta önálló műfajnak, hanem csak a szobrászat, festészet és grafika keverékének. Létrehozta az önálló kerámia műfajt: az ősi, népi gyökerekből elindulva, a keleti - mezopotámiai, egyiptomi, perzsa - művészetből és az európai hagyományokból táplálkozva a korszerű technikai eljárások alkalmazásával magas fokú szintézist teremtett meg a magyar-kerámiaművészetben. Alkotó munkájainak egészét egyszerűség, tisztaság, harmónia és szépség jellemzi.

Almássy Mariann