A színben a község mezőgazdasági eszközei, gépei, használati tárgyai kerültek bemutatásra (cséplőgép, szekerek, szán, szőlőprés, eke, vetőgép, hám, stb).

A hódoltság után az első telepesek rácok voltak a XVIII. század elején, őket hamarosan a németajkú telepesek követték, akik Schwarzwald és Fulda térségéből érkeztek. 1747-re már 550 lakója volt Solymárnak.

A szín alá épített új kőtárban a határból előkerült római kori faragott sírkő, oltárkő, Neptun-kő, valamint a középkori várból származó lőrés, ajtó- és ablakkeret töredékek kerültek kiállításra.

A gyűjtemény első régészeti leletei a rézkor végéről valók. A község határában találtak bronzkori leleteket is, a vatyai kultúra idejéből. A rómaiak Kr.e. 11-10 körül szállták meg a Dunántúlt, és Pannónia provincia néven birodalmukhoz csatolták. Acqincum közelében alakult ki az a település Solymár helyén, amelyben a kelta eraviszkuszok, és a rómaiak az i.sz. I-II. század idejében együtt éltek, majd a kelták beolvadtak, romanizálódtak.