A régészeti ásatások és a történeti kutatások bizonyítják, hogy Nagytarcsa területe az ember által az őskőkor óta lakott. Krisztus születése elõtti korokból néhány értékes régészeti leletet érdemes megemlíteni. 

Az őskorból: csiszolt kõbalták, átfúrt csonteszköz, rézkori idoltöredék, nagyméretû magkõ, agyagedények, bronzkori edények, karperec. 

A szkíta korból elõkerült leletegyüttest a történelemtudomány hazánk legfontosabb régészeti emlékeiként tartja nyílván. Ezek a szkíta sámánok kellékei voltak: Szobros bronzcsörgõk, bronzcsengõk, vaszabla. A szarmata korból agyagedény, fenõkõ maradt fenn.

Krisztus születése utáni idõkbõl származó leletek : I. Justinianusz császár pénze, honfoglaláskori köznépi temetõ tárgyi emlékei, a 12. századból III. Béla király pénzei, a 13. századból nyílcsúcs.

A Falumúzeum 1960-tól õrzi és tárja az érdeklõdõk elé a község gazdag történeti és néprajzi emlékeit.

Az épület eredetileg 1939-ben a Tessedik Sámuel nevét viselõ elsõ, országos hírű bentlakásos népfõiskolának adott helyet, melyet Sztehlo Gábor evangélikus lelkész alapított.

A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága az Evangélikus Egyháztól vásárolta meg az alföldi parasztház-stílusban emelt épületet. Múzeumi céloknak megfelelõ átalakítások után az ide látogató jelenleg 7 állandó kiállításon pillanthat be a község múltjába. Az elsõ kiállítás megnyitását öt éves gyûjtõmunka elõzte meg.

A szervezõ-alapító Molnár Lajos és Molnár Lajosné szül. Hajdú Margit tanító házaspár elképzelésének megvalósítását a nagytarcsai lakosság egy emberként támogatta, segítette. Az addig féltve õrzött, õseiktõl örökölt tárgyakat a létesítendõ múzeum számára ajándékozták. Az idõs emberek szívesen meséltek, hogy írott formában az utókor számára is ismertté tegyék homályba veszõ hagyományaikat, szokásaikat, életformájukat. Ennek köszönhetõen több értékes tanulmány, kiadvány, könyv született az alapítók tollából.A