Az 1930-as évek elején, amikor már a hagyományos népi építészet utolsó emlékei is pusztulásnak indultak - Nógrád megye főispánja, dr. Soldos Béla törekvése folytán - a balassagyarmati Nagy Iván Múzeum (ma Palóc Múzeum) udvarán szabadtéri gyűjteményt nyitottak meg. A gyűjteményről 1933-ban "Palóc faház és udvar a Múzeum mögött" ill. "Néhány szó a palóc faházról" címmel Bátky Zsigmond és Ébner Sándor emlékezett meg a Nógrádi Hírlapban. Az első magyar szabadtéri állandó kiállítás ekkor még csak egy lakóházból állt, a cikkek szerzőinek javaslata alapján azonban hamarosan egész gazdasági udvarrá bővült.

A szabadtéri múzeum magját képező faházat 1932-ben Karancskesziből (Széchenyi u. 7. számú ház helyéről) szállították Balassagyarmatra. Gazdájától, Mákos Józseftől 350 pengőért vásárolták meg. A hagyomány alapján a 150-200 évesre becsült faházat darabjaira bontva, hét szekér szállította a múzeum udvarára, ahol Berta András karancskeszi ácsmester állította össze eredeti formájának megfelelően.

A faistálló a 19. század elején még mint malom működött Bocsárlapujtőn. Az épületet később alig változtatott formában, istállónak használták, míg 1933-ban Balassagyarmatra nem került.

1934-ben a gyűjtemény egy patvarci származású fiókos fapajtával bővült. A pajta az istállóhoz hasonlóan a 19. század elején készült. Belsejében egy szintén patvarci eredetű 1872-re datált olajütőt helyeztek el.

A kis skanzen a második világháborúig állt nyitva a közönség előtt. A háborúban a pajta elpusztult, a faház megsérült, az épületek berendezése megsemmisült. A karancskeszi ház renoválására az ötvenes, a gyűjtemény helyreállítására a hatvanas évek elején került sor. Az elpusztult fapajtát 1964-ben újjal pótolták. A hagyomány szerint a 200-250 évesnek tartott szénapajta Márton János litkei gazda telkén állt (Dózsa u. 111.). Eredetileg istálló is kapcsolódott hozzá. A pajtában 1836-ból való szügyi borprés áll.

1966-ban, a hajdani fapajta pusztulása óta szabadon álló olajütőt egy hatlábas pajtával fedték be. Ugyanebben az évben egy Ipolyszögben honos kerítéstípussal fogták körül az immár újra teljes gazdasági udvart. A benne látható kamóskút 1967-ben készült el.

A szabadtéri gyűjtemény 1996-ban újabb építményekkel gazdagodott, nevezetesen a Szandáról behozott 1880 körül épített faluszéli kiskápolnával, valamint a Karancs-vidékéről származó 19. századi útszéli feszület rekonstrukciójával.

A hatlábas pajta kivételével, amely az olajütő védelmét szolgálja, a szabadtéri múzeum épületei legálabb 150 évvel viszik vissza látogatóikat a múltba. Mivel a 19. század elejei Nógrád megye építkezése még egységesnek mondható, bátran állíthatjuk, hogy a gyűjtemény, a különböző lelőhelyű épületek ellenére hű képet ad egy 19. század eleji nógrádi gazdasági udvarról.

A szabadtéri gyűjtemény berendezési tárgyai és azok elhelyezése azonban már a 19. század végét idézik. A belső kép kialakításában 19. század végi leírások, az idősebb generáció visszaemlékezései és néhol a második világháborút követő években még őrzött hagyományos formák voltak az irányadók. A lakóház 1964, a gazdasági épületek pedig 1967-től állnak nyitva kisebb-nagyobb szünetekkel az érdeklődők előtt.

(Flórián Mária: Szabadtéri Múzeum, Balassagyarmat)