1962 nyarán bukkant rá Pécsi Márton geomorfológus a vértesszőlősi mésztufabányában Magyarország máig legidősebb emberi tevékenységre utaló régészeti leleteire. Az ezt követően elkezdődött, Vértes László régész által vezetett, többéves feltárás során került elő többek között a Sámuel névre keresztelt előember tarkócsontja. A szabadtéri régészeti bemutatóhely 1967-ben nyitotta meg kapuit.

Az ásatások során megismert, mintegy 350-400 ezer éves lelőhely összesen kilenc kultúrrétege a rendkívül gazdag pattintott kőeszköz-készlet mellett páratlan lehetőséget nyújt az ember környezetének megismerésére. A lassan lerakódó meszes iszap által megőrzött falevelek és termések lenyomatain még az erezet finom rajzolata is felismerhető. Szintén a nedves környezetnek köszönhető, hogy megmaradtak és ma is láthatók az egykori dagonyázó- és itatóhelyen feltárt zömében bölény-, orrszarvú- és medvelábnyomok.

Bár a korábban emberi lábnyomként azonosított jelenségeket ma már egy kistermetű, kihalt medvefajhoz kapcsoljuk, a vértesszőlősi lelőhelyen előkerült néhány tejfog és a feltárók által Sámuel névre keresztelt tarkócsont ma is fontos szerepet tölt be az európai korai embermaradványok között. A jelenlegi meghatározás szerint, az első előfordulása nyomán "heidelbergi embernek" nevezett faj minden bizonnyal a neandervölgyiek közvetlen előde és biológiai őse lehetett.

Az április elejétől október végéig nyitva tartó kiállítóhelyen a kipreparált kultúrrétegek, egy tűzhely és a lábnyomos felszín mellett megtekinthető egy válogatás az ember által pattintott kőeszközök, az általuk feldarabolt állatcsontok közül, illetve bemutatjuk a tarkócsont hiteles másolatát is.