Az iváncsai Helytörténeti Gyűjtemény a község közgyűjteménye. Édesapám, Fűrész Gyula (1909-1998) nyugalmazott iskolaigazgató kezdte el gyűjteni az anyagát az 1960-as évek végén, akkor, amikor a falusi emberek jelentős életmódváltása következtében a paraszti lét eszközei már elvesztették eredeti funkciójukat.

1972-ben a régi művelődési otthonban számottevő anyag gyűlt össze, így megkaptuk a működési engedélyt.

A '80-as években a volt református iskolában, majd 1994-től jelenlegi helyén, az egykori községházán nyert elhelyezést az egyre gyarapodó gyűjtemény.

Gyűjtőköre igen sokoldalú. Legrégibb tárgyunk egy mamutfog, mely a Duna medréből került elő kavicskitermeléskor. Szántáskor, építkezések alkalmával halotti urnák, edénytöredékek igazolták, hogy a bronzkorban településünkön népes lakosság élhetett. A Kr. u. századokban a rómaiak uralma alá került ez a föld, s több száz leletünk van, főleg a Duna- partról, - mérföldkövek, terra sigilláták, amfora és tetőcserép darabok - melyek ezt a kort idézik fel.

Iváncsa Árpád-kori település. Fejedelmi, királyi majd királynéi birtok. Oklevél tanusítja, hogy Fennena királyné 1291-ben Tivadar prépostnak adományozta Iwanch pusztát. Az Anjou-korban már templomos hely. Az Intercisa Múzeum régészei nemrég rábukkantak a régi templom-alapra, mely azt bizonyítja, hogy a falu a régi 6-os út és a Duna között helyezkedett el, majd a török idők után települt a mai helyére.

Az itt élők földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Néprajzi gyűjteményünk hűen tükrözi, hogyan szőttek, fontak, vasaltak, őröltek, főztek, hímeztek az asszonyok, milyen szerszámokat, bútorokat, fegyvereket készítettek és használtak a férfiak.

A Dunán vízimalom őrölte a búzát. Áradáskor varsákkal fogták a halat, s őrzünk egy hajóvontató kötelet, mellyel a parton lovakkal húzták fölfelé a hajókat.

A faluban mesteremberek is éltek. Bemutatjuk a Kónya-család kovácsműhelyét, Strambék pékműhelyét, s egy fafaragó kézi szerszámait.

Gazdag fényképgyűjteményünk az egykori viseletet, életkörülményeket, ünnepi szokásokat idézik. Térképeink közül érdekesség a II. József rendeletére készült, mely a falut a Csiba-völgyben ábrázolja, vagy az 1882-ben készült, mely aprólékosan bemutatja a falut, hogy hol ki lakott, s a határt, hogy melyik parcella kinek a tulajdonában állt.

A levéltári anyag a község és a termelőszövetkezet iratanyagát őrzi, a bába néni naplója 1900-1952-ig és az iskolai osztálynaplók is kézbe vehetők.

A szellemi emlékek gyűjtése egyenrangú a tárgy emlékével. Édesapám több tucat könyvet írt, melyekben feldolgozta - témakörönként - a gyűjtött anyagot. Különös szeretettel írta meg Iváncsa iskolatörténetét, s az I. világháború hőseinek történetét. A II. világháború hőseinek és áldozatainak adatait is összegyűjtötte, de feldolgozni már nem tudta. Így is 30 aktív évet kapott a Jóistentől, hogy ezt a különleges, értékes gyűjteményt megteremtse. A mi felelősségünk, hogy ezt az értéket gazdagítva továbbadjuk.

Hogy alakul a XXI. században a helytörténeti munka? Segítjük a Honismeret tantárgyat élménnyé tenni a kisdiákoknak. Főiskolások, egyetemisták, történészek kérnek segítséget dolgozataikhoz. Családok, baráti társaságok, közösségek jönnek szétnézni. Nemrég váratlanul került hozzánk Dr. Elek István 1944-es iratanyaga, s a néhai iváncsai földbirtokos, református főgondnok sorsa után kezdtem kutatni. A Leader-pályázat segítségével egy kültéri bemutatóhely építésébe kezdünk.

Már dolgoznak a restaurátorok Jakab Pista bácsi tűzoltókocsiján, hogy teljes szépségében bemutathassuk.

Bircsák Lajosné