A ház építtetője Nagy Tamás, egy 70-80 kh-on gazdálkodó középbirtokos volt. Az épület 1883-ban a család tulajdonában lévő ólaskertre épült, amelyen az építést megelőzően már állt egy istálló és néhány egyéb gazdasági épület. A méretei, az alaprajzi tagolása, az igényes külső formai megjelenítése, a lakószobáinak berendezése a kisnemesi lakóházépítés és lakáshasználat mezőcsáti hagyományait tükrözik.

A lakóházat övező egykori gazdasági épületek mára eltűntek, közülük csak a pince és a gémeskút maradt meg. A telket palánkkerítéssel kerítették, a kerítés mellett a telek minden oldalán akácfák álltak, az udvarra eperfákat ültettek. A nagyméretű telek az állattartás, a gazdálkodás igényeit szolgálta, nem folyt rajta kertművelés.

A II. világháború utáni évek politikai kényszerei miatt a családi gazdálkodás leépült, fokozatosan eltűntek a lakóház környezetéből a funkcióikat vesztett gazdasági épületek. A lakóházat a benne lakók hagyománytisztelete és a szűkös anyagi körülményei mentették meg az eltűnéstől. (A 60-as évektől fellendülő építkezési hullám nyomán sorra tűntek el a városunkból a kisnemesi és paraszti építkezés szép emlékei.) A házat 1972-ben műemléki védelem alá vonták.

A 80-as évek végétől a ház az építtető leszármazottainak munkája nyomán megújult, szobáinak berendezése az építés évtizedeit követő állapotoknak megfelelően rekonstruálódott. 1994-re a család az idegenforgalom számára is látogathatóvá tette az épületet. Újságcikkek, rádió- és televízió műsorok, turisztikai kiadványok segítették a bemutatását, 1998-ban egy kiadvány jelent meg róla.

Az eltelt évek alatt sokan látták: diákcsoportok, turistacsoportok, családdal kirándulók, külföldiek. A város és a környék iskolásai rendhagyó honismeret órák keretében, szakköri foglalkozásokon, rajz órákon látogatják. Szakmai segítséget adott főiskolások, egyetemisták diplomamunkáinak elkészítéséhez. A ház múzeumi kínálatát bővíti egy a városban és múzeumok archívumaiban gyűjtött fotó- és írott dokumentum gyűjtemény, amely megidézi a régi Mezőcsát népéletét, településszerkezetét, utcáit, házait.

Az épület legnagyobb belső terű helyiségének, a kamrának eredeti berendezését (nagyméretű gabonahombárok) elbontották, rekonstrukciója nem volt megoldható. A helyiséget kiállítótérré alakították, időszaki kiállítások, csoportfoglalkozások helyszíne lett. Az átalakítással az épület minden helyisége múzeumi funkciót teljesít, szakmai, kulturális és turisztikai célokat szolgál.

2003-ban muzeális intézményként minisztériumi működési engedélyt kapott, így része lett az országos múzeumi hálózatnak.