A Balaton fővárosában Keszthelyen 1999 pünkösdjén nyílott meg a világ legnagyobb népviseletes babamúzeuma,mely a magyar népi kultúra legszélesebb választékú népi viselettörténetet miniatürizált ruhák sora ,nemzetiségi és ipari,kis ipari öltözékekkel,a harmadik szinten lévő tárlókban népi agrár és kultikus építészet makettjei lelhetők fel.

A kiállítás tematikájának sarkalatos része a tájegységenként és népcsoportonként való rendszerezése ünnepi hétköznapi korosztályonkénti, alkalom szerinti népi remekek felsorolása. A földszinti helyiségbe lépve a Trianon utáni Magyarország népviseleteit sorakoztatják fel külön elhelyezve a Kisalföld, Nagyalföld, Dunántúl, Északi-középhegység, Tiszántúl, Ormánság, Zselicség stb.

Nem kis meglepetésemre az alsó szint architektúráját a Tisza mellől hozott ide szállított Tiszafa gyökerekből összeállított ülő alkalmatosság koronázza, mely nem csak külföldi, de sok hazai vendég számára eddig nem látott praktikus díszítő elem . a korabeli 18. század derekán épült fafödémes magtár második szintjére költözették az elcsatolt részek Erdély, Felvidék, Kárpátalja, délvidék és őrvidék népviselet babáit itt nagyobb számba található részeket később benépesítő ma az adott ország állam alkotó népeinek viseletei (tót, oláh, szász).

A múzeum létrehozására leginkább az ösztökélt minket, hogy a magyar embert becsalogatva megismertessük saját népének - a világon egyedülállóan szép -népművészetével, míg a külföldi esetében hiteles tájékoztatást igyekszünk adni arról az országról, ahová érkezett.

A kiállítás alatt válogatott autentikus népzene tölti meg a teret, mely kiváltképp a külföldiek számára okoz meglepetést és különleges élményt, hiszen az idegen látogatók nem hogy a viselettörténetünkkel, de eredeti népzenénkkel sem találkoztak(-nak) .

„Ruha teszi az embert”... egy-egy viseletben járó község öltözködése finoman kidolgozott jelzésekkel, eltérésekkel kifejezésre jutatta a nem, életkor, családi állapot, rang szerinti különbségeket.

Újabb meglepetés akkor éri a látogatót, mikor felér a harmadik emeletre és nem az előző két szinten megcsodált babákat, hanem azok házait, templomait és gazdasági épületeit láthatja. A különleges fénytechnikával megvilágított épületegyüttesek a korabeli falvak hangulatát tükrözik. Itt találkozhatunk több mint három tucatnyi festett és faragott székelykapuval, mely a székelyföld lenyűgöző sajátja. Havasi szálák, köznemesi kúriák, csíki- és háromszéki fazsindelyes házak, Somogyból csökölyi nádfedeles porta, Nyitráról svábház, Fertődvidéki tornácos házak, szél- és vízimalmok, taposókutak 1:25 méretarányú - anyagában és formájában is hű - kicsinyítései teszik a látogatókat tér- és időutazóvá.

A kultikus építészet is helyet kapott a kiállításon. Kisebbített formában is érzékelhetők a szatmári és máramarosi fatornyos templomok és haranglábak térölelő óriásai. A csíkkozmási erődtemplom védfalai mögé eltemetett papok sírjait is láthatják, kik közel fél évezreden keresztül óvták híveiket a betolakodó tatároktól és törököktől. Török Tibor és fiai helytörténeti jelleggel bemutatják gyűjtésük féltett darabjait, a XVIII. századi fenékpusztai sószállító Fõnixet (3,2 m hosszú), a Stella nevű luxushajót és Judittát, a szekérszállító kompot, amely Fenék és Bottyán között vitte utasait. A gróf Festetics György által szerződtetett trieszti hajóács - Borni Antal - papíron maradt hadihajója most 200 év után - igaz kicsinyítve - életre kelhetett. Nem hiányzik a gyűjteményből a portyázó törököt jámborító XVI. századi Dunáról lehozott katonai naszád sem. Erdélyben készült el a halászok által a század elején még használatos bödönhajó. Eredeti módon egy fatörzsből faragta a szentegyházi mester.

A pompásan felújított, közel 200 éves épületben így megláthatjuk nem csak azt, hogy miben laktak és jártak, hanem azt is, hogy mivel közlekedtek őseink a Balatonon.