Az Alföldön, a Kurca és a Kórógy partján, a Tisza és egy holt-Tiszaág közelében fekvő Szegvárt, Csongrád megye egykori székhelyét, a vizek falvának is nevezik. Neve világszerte ismert a régészek körében. Ásatások igazolják, hogy a község területe és környéke már 7-8000 évvel ezelőtt lakott volt. A vidéken feltárták a délről észak felé vándorló, mediterrán eredetű, állattenyésztő-földművelő, ún. Kőrös-kultúra emlékeit. Szegvár környéki ásatáson került elő az ún. Szegvár-Tűzkövesi Sarlós Isten szobra, amely az archeológusok között igazán világhírűvé tette Szegvárt és vidékét. Az ülő istenfigura a neolitikum második felében, Kr. e. 4450-4035 körül ezen a területen élő, mediterrán eredetű Tiszai-kultúra páratlan fontosságú emléke.

Szegvár első fénykora és a püspöki palota helyén álló kastély megépítése is Dóczi János (1506-1534) királyi főkamaráshoz köthető, aki 1527-től Szapolyai János kincstartója lett. Ásatások igazolják, hogy birtokközpontjául szolgáló szegvári kastélyának 1726 és 1728 közé eső építésekor Károlyi Sándor felhasználta a korábbi, Dóczi-féle kastély maradványait.

1768-ban gróf Károlyi Antal megvételre ajánlotta fel az akkor már leromlott állapotú épületet a vármegyének. A kutatók jelenleg nem értenek egyet abban, hogy az 1768-ban felmért kastély 1768 és 1773 közötti átépítésével, vagy egy teljesen új épület megépítésével alakították-e ki a vármegyeházát, amely a kastélyban 1773 és 1883 között működött.

(Részlet a Bardi Terézia - Wisnovszkyné Hajdi Márta: Műemlékek Állami Gondnoksága, 2004. c. kiadványból)