Az országjárók jól ismerik a Kőszeg-Hegyaljának nevezett nyugat-dunántúli tájegységet. Dombok, erdők, közöttük szinte rejtett szántók alkotják ezt a vasi tájékot. Kőszeg-Hegyalja egyik nevezetessége Velem. Hírnevét csodálatos környezetének és szubalpin klímájának köszönheti. Kedvelt kirándulóhely, emellett nevezetessége a Szent Vid-hegyen feltárt bronzkori település is.

A Velem felé közeledő már messziről láthatja a hegyderékon álló, őrtornyot is magába foglaló egykori búcsújáró templomot. Föltételezik, hogy az őrtornyot még a 13. században emelték. Valószínűleg a vidéket birtokló Németújváriak egyik erőssége lehetett.

Velem a 87. számú, Szombathelyről Kőszegre vezető útról közelíthető meg. Szombathelytől mintegy 18 km, Kőszegtől 8 km távolságra van. A vízimalom Kőszegszerdahely és Velem között, Velem határán fekszik a kőszegszerdahelyi faluvégen. A látogatásra érkezők az út jobb oldalán kialakított területen autóval és busszal is parkolhatnak.

A Szombathelyi Levéltár iratai először 1568-ban említik a malmot. A malom ekkor a Batthyányaké lehetett. Batthyány Ferenc (1497-1566) dunántúli nagybirtokos és horvát bán volt. Ő alapozta meg a grófi család vagyoni helyzetét. Horvát bánként kapott nagy birtokadományokat, például 1524-ben a németújvári uradalmat. Évszázadokkal később, 1715-ben a malom a rohonci Sibrik-uradalomnak volt a része. Egy 1757. évi irat ugyancsak említést tesz róla. 1828-ban egy ellenőrzés működés közben találta a malmot, mely "...kétfalu határában, egy kis patakon van." Ugyancsak hagyomány, hogy Savanyú Jóska (1845-1907) híres bakonyi betyár, az egyik, pandúroktól szorongatott helyzetében, a ma is meglévő borospince zsúpfödeles padlásán talált menedéket. A molnár lányai látták el a napi élelemmel.

A régi malom, mely a mai épület helyén egykoron állt, zsúpfedeles, boronafalú épület volt. Két vizeskerék hajtotta a malmot, amely feltehetően két őrlőkővel működött. Az egyikben őröltek, a másikon daráltak. A szitát lenfonalakból szőtték és kettesfára erősítették. Csaknem valamennyi malomrészt fenyőfából készítették. Vasszeget alig használtak az építés során. A régi malmot 1913-ban lebontották. A következő évben - Velem és Szerdahely lakosai által odaszekerezett kőből - megépítették a malom vízfejét, valamint az épület földszintjét és magasított padlásterét. Az első világháború idején is dolgozott, majd a háború után további módosításokat hajtottak végre rajta. A malmot hajtó vizeskerékre kőből kirakott, betonozott kis csatornában vezették a vizet. A mennyiséget a csatorna végén lévő zsilippel szabályozták. A molnárok ezt az építményt a szabályozó zsilippel nevezték a malom vízfejének.

A velemi vízimalom felújítást megelőző mai arculatát 1919-ben nyerte el. Lebontva a tetőt, még egy emeletet húztak az épületre. Mindez ma is jól látható, mert az épület alsó része kő-, a felső része pedig téglafalú. Ekkor nemcsak emeletet építettek a meglévő épületre, hanem a melléképületben robbanómotor is helyet kapott. Az őrléshez szükséges energiát az alig ároknyi mederben csörgedező Szerdahelyi-patak vize adja. A szokatlanul kedvező terepviszonyoknak köszönhetően, valamikor a két világháború között a malom betonozott vízgyűjtőt kapott. Ennek következtében még vízszegény időben is mód nyílott a vízfej bizonyos mérvű használatára. Nagyobb mennyiségű csapadék esetén a felesleges vizet a szabadzúgón keresztül vezeti el a malmot megkerülő malomárok.

A nagy átépítést követően a malom új, Wohanka-féle motort kapott, így lehetővé vált a nyári, aszályos, vízhiányos időszakban is a malom működtetése. Ezzel egyidejűleg villanyvilágítással is ellátták. Ennek érdekében a kőpadra kis generátort szereltek, amelyet a kerékveremben levő előtétről hajtottak meg.

Az idők folyamán a malom neve alig változott. Az írásos emlékek a következő változatokat őrizték meg: Riti malom, Rétyi malom, Réti malom, Schulter malom. A környékbeliek napjainkban is Réti malomként emlegetik.