A kiállítást a pécsi Vasarely Múzeum gyűjteményéből válogatta a Városi Művészeti Múzeum, és Vasarely legfontosabb művészeti problémafelvetéseit, megoldásait és motívumait foglalja össze. A 42 darab szitanyomat a művész legizgalmasabb korszakából, az 1950-60-as évekből származik, amelyet Győrött először láthat a közönség.

A kiállítás a 30 éves Győri Nemzeti Színház jubileuma alkalmából készült, tisztelegve a mester előtt, akinek két nagyméretű mozaikja 30 éve díszíti a színház épületét, a városlakók nem kis büszkeségére.

Victor Vasarely 1969-ben 42 szitanyomatot ajánlott fel szülővárosa múzeumának, melyből 1976-ban megnyílhatott a pécsi Vasarely Múzeum, amely ma évente 2 millió látogatót vonz a világból.

Vasarely alkalmazott grafikusként találkozott először a Bauhaus szellemiségével, új kérdésfelvetéseivel, összművészeti törekvéseivel, a Bortnyik Sándor által vezetett budapesti Műhely tevékenységén keresztül. 1930-ban Franciaországba utazott, ahol a grafikai tervezés során kikerülhetetlenné vált illuzionisztikus térrel, és a kinetikus perspektívával kapcsolatos problémakörrel foglalkozott.

Párizsi első korszakának fő művei - a Zebra (1938/60) és a Zebres (1939/60) című szőnyegek, amelyek a vonalak vastagságára, sűrűségük-ritkulásuk dinamikájára építenek - erőteljesen az op art felé mutatnak. Elmélyedve az absztrakcióban, a hullámzó térbe forduló spirál, a plasztikus hatást keltő négyzetek és rombuszok lettek fő témái, s az organikus formák statikus elemekből való felépítésének lehetőségeivel kísérletezett. Kompozíciós elveinek csiszolásával az op art fontos alkotásait hozta létre.

A '30-as, '40-es évtizedfordulón kezdett el festeni. Korai képeit a grafikus szemlélet hatotta át, de gazdag színskálával dolgozott, amely színpompás lírai absztrakt művek sorát eredményezte. A még erősen a látványhoz kötődő szemlélete hamarosan gyökeresen megváltozott. 1947-ben világosan tudatosult benne a tiszta forma és a tiszta szín absztrakciójának a lényege, ettől kezdve egyre inkább geometrikus szerkezetekkel és egynemű színsíkokkal dolgozott. Elemi egyszerűségű, ősi formákat keresett, és a természet formáit tanulmányozta. Új rendet épített belőlük.

1948-tól indult Kristály-korszaka, amelyen belül Gordes dél-francia kisváros középkori szerkezetét és épületeinek formaelemeit tanulmányozta. Az ablakok sarkosan levágott négyzetei, rombusz alakú formái és árnyékaik pozitív-negatív terekké változtak képein, amelyeket tovább absztrahálva és szabályos geometriai rendszerbe vetítve kristályos képződményekre emlékeztető szerkezeteket teremtett. A síkfelületek kontrasztjaiból kibontható, illuzionisztikus hatások váltak központi ábrázolási problémájává, megoldásukkal az egész életművet meghatározó műsorozatok jöttek létre.

E korszakát az élénk színek uralták, később festészete a fekete-fehér és a monokróm irányába ment el. Összetettebb és bonyolultabb kompozíciókat készített, amelyek gyakori alapmotívuma az ívelt forma és a fűrészfogsor volt. A síkok hol élesen elhatárolódtak, hol finom átmenetekkel egymásba tűntek.

Az 1950-es években kezdődött kinetikus korszaka, amelynek lényege a mozgás érzetének felkeltése a kontrasztos elemek elmozdításával. Ekkor került érdeklődésének látószögébe az építészet. A művészetek integrációját vallotta, nagyméretű, monumentális alkotásokra vágyott, amelyek alkalmasak a város plasztikai arculatának megformálására, hogy képes legyen kifejezni az ott élők művészettel és lakóhelyükkel való kapcsolatát.

1954-ben megbízást kapott a caracasi egyetemi város tervezőjétől három nagyméretű munka elkészítésére, amelyek a "színes város" alkotói korszakát készítették elő. Művészete ezután teljesedett ki. Szintetizáló alkotásokat hozott létre, amelyekben a korábbi részproblémák eredményei újabb kontextusban, magasabb szinten összegződnek.

Kinetikus korszakának fő kérdése az idő és a mozgás optikai törvényszerűségekre és perspektivikus ábrázolási törvényekre (hideg-meleg, világos-sötét kontraszt - alapozott síkba vetítése, melynek eredményeként a műalkotás a néző elmozdulása nélkül is a térillúzió érzetét kelti. Kedvelt és gyakori formája a félgömb és a három egybevágó rombusz összeillesztéséből keletkezett kocka lett. Kompozíciói, téralakzatai letisztultak, színvilágában a tónusok gazdagsága jelent meg.

Victor Vasarely festményeit szitanyomatokon terjesztette, hogy a tömegek is hozzá tudjanak jutni. A műtárgy és a művészet demokratizálását vallotta, amit egész munkássága szolgált.