Hordozható Európa - ez a címe Cs. Szabó László 1943-ban megjelent novellájának, melynek főhőse egy fiatal ember, aki néprajzi emlékek után kutatva az apjától örökölt, világlátott bőrönddel járja a magyar falvakat. Óriás kofferjében csak a nélkülözhetetlen holmikat cipeli: egy váltás fehérneműt, szappant, fogkefét, cipőpasztát és negyven kötet könyvet, az európai irodalom klasszikusait Homérosztól kezdve Shakespeare-en át egészen Kemény Zsigmondig, "egy koffer hordozható, üde, hallhatatlan Európát".

Cs. Szabó László ekkor még nem sejtette, hogy az európai kultúra mellett hitet tevő novella milyen fájdalmas szimbóluma lesz saját életének is. Hiszen személyes sorsára is rányomta kitörölhetetlen bélyegét a legnehezebb, mindent megváltoztató, nagy utazás - az emigráció. 1949-ben az egyre fenyegetőbben sötétülő diktatúra ellen tiltakozva egy római tanulmányút befejezéseként az ország végleges elhagyása mellett döntött: lakását, állását, gazdag könyvtárát, minden személyes emlékét, fiát, szerelmét, egész addigi életét hátrahagyta, ahogy pontosan találó iróniával ő maga fogalmazta meg: "44 éves koromban egy kofferrel egyszerűen újrakezdtem az életet."

Az emigráció miatt nemcsak élete, hanem műveinek fogadtatása is két részre tört. A Nyugat második nemzedékének tagjaként elismert író, aki 1936-ban Baumgarten-díjat kapott, 1935-től a Magyar Rádió irodalmi vezetőjeként a színvonalas rádiózás egyik megteremtője lett. Végül 1944 márciusában a német bevonulás ellen tiltakozva habozás nélkül lemondott a biztos egzisztenciát jelentő állásról.

1945 őszétől katedrát létesítettek számára a Képzőművészeti Főiskolán, az általános művelődéstörténet oktatása vele kezdődött s szűnt meg. Az emigráció 35 évéből 33-at Angliában töltött. A hazai olvasók előtt évtizedekig neve alig volt ismert, művei nem voltak hozzáférhetőek, a hivatalos fórumokon munkásságára csak torzítva vagy kicsinyelve utaltak. 1979-ben a Nagyvilág közölte Dickens-naplóját, ezzel kezdődött újabb hazai jelenléte. Ekkor, 1980-ban, lépte át újra a magyar határt, ekkor tartott ismét előadást a Képzőművészeti Főiskolán, ahol fürtökben lógtak az emberek. Itt hangzott el látszólag szellemesen könnyed, ám jelentőségteljes kezdőmondata, mely a hosszú távollét ellenére is a meglévő folytonosságot hangsúlyozta: "Mondtam az utolsó órán, 31 évvel ezelőtt..."

Nagy gonddal gyűjtött, gazdag könyvtára emigrációja következtében odaveszett. Ekkor határozta el, hogy soha nem lesz háromszáznál több könyve -, de gyógyíthatatlanul szenvedélyes olvasóként angliai otthonában végül mégis tizenötezer könyvet gyűjtött össze a polcokon. Végrendeletében úgy döntött, hogy Sárospatakon temessék el, s oda kerüljön könyvtára is, kéziratait a Petőfi Irodalmi Múzeumra hagyta. Írásai másfél évtizede szabadon megjelenhetnek, életműsorozatának kiadása most indul. Szellemi hagyatékával immár nekünk, olvasóknak kell jól sáfárkodnunk.

A kiállítást Kelevéz Ágnes irodalomtörténész rendezte.