Varga Tamás hadat üzenve a végletekig elgépiesedett, a hagyományos, évszázados fotográfusi tudásból igen keveset mozgósító digitális cunaminak, már egy ideje történelmi fotóeljárásokkal foglalkozik, s az utóbbi 4-5 évben kizárólag a nedves kollódiumos eljárással.

Aki tudja, micsoda munka a tökéletesen megtisztított üveglapra egyenletesen felönteni az éterben oldott lőgyapotot, majd lehetőleg folt és levegőbuborék nélkül érzékenyíteni az ezüstnitrát fürdőben, s ezt követően még azon nedves állapotában elkészíteni a felvételt, az biztosan tudja értékelni Varga munkásságát.

Aki azt gondolja, hogy az alkotás folyamata nem csak egy gomb megnyomásával, a digitális fájl letöltésével és képernyő előtti manipulálásából áll, az tudja értékelni, milyen bonyolult és összetett érzés az, ha egy felvételt kitalálunk, ezt hosszasan érleljük, előkészítjük a hozzá szükséges anyagokat, elvégezzük a manuális feladatokat, igénybe vesszük elődeink eszközeit, gépeit, tudását, majd csak ezek után exponálunk és nem azonnal visszanézzük a képernyőn, hanem azt az egy felvételt még előhívjuk, megszárítjuk... Tudom, nem egy trendi dolog. De muszáj mindennek azzá lenni? Nagy anyaga gyűlt össze, amiben izgalmas portrék, csendéletek, és ebben a műfajban hazánkban egyedülállóan mamut méretű képek is találhatóak.

A Mai Manó Ház kiállítási törekvéseinek egyik fontos része, hogy megmutassa mindazokat a hagyományos eljárásokkal alkotó fotográfusokat is, akik a huszonegyedik századi látásmódjukhoz tizenkilencedik századi eljárásokat, gépeket választanak. A kettő együttes megléte ebben a kiállításban páratlan értékeket mutat fel.

Kincses Károly, a kiállítás kurátora