Dunaújvárosról a legtöbb embernek elsőre Sztálinváros jut eszébe, azután az agonizáló Dunaferr, esetleg még „az egykori sáros halászfalu”, ahogyan a kommunista propaganda elnevezte az Árpád-kor óta létező Dunapentelét. Sajátos módon éppen a múlt eltörlésére törekvő kommunista hatalom tett legtöbbet azért, hogy olyan bőséges információval rendelkezünk az egykori mezőváros, ma megyei jogú város földjének történetéről.

Ez persze nem előre megfontolt szándékkal történt, inkább kényszerűségből. Dunapentele nevét már az előtt jól ismerték a régészek, hogy az új iparterület építése megkezdődött volna. Ennek ellenére a beruházás tervezése során nem számoltak azzal, hogy a föld alatt olyasmik is lehetnek, amikre érdemes lenne pénzt szánni, és amiket ne lehetne könny hullatása nélkül eldózerolni. Az építkezések kezdetén ez meg is történt, és csak egy szerencsés fordulat után kezdődhetett meg közös régészeti örökségünk megmentése. Az elkövetkező évtizedekben változó körülmények között, de a régészek ott voltak a város fejlesztésének minden lényeges mozzanatánál. Ahogyan épült a város, úgy gyarapodott az elmúlt évezredekben itt élt emberekre vonatkozó tudásunk. Ma már tudjuk, hogy a Dunaújváros területén épült települések több alkalommal is központi szerepet játszottak a régióban.

Bár a múzeumnak van állandó régészeti kiállítása, az természetesen nem tükrözi naprakészen az ismereteinket. A történelem iránt érdeklődők is joggal kíváncsiak arra, hogy mik „porosodnak” még a polcainkon, vagy kik laktak azon a helyen, ahol most az ő házuk, munkahelyük áll. Legújabb időszakos kiállításunk erre kíván legalább részben választ adni. Olyan régészeti leletekből válogattunk, amelyeket soha, vagy csak évtizedekkel ezelőtt láthatott a közönség. A kiállítás körülbelül 6600 év régészeti hagyatékát mutatja be az újkőkortól kezdve egészen a török korig.