S. J. Robin az Agsazari hegyvidéken túli ligetes síkságon kezdte meg ásatásait az ún. "bujkáló nép házai" után. A kutatókat egy idős férfi vezette el a dombok alatti furcsa helyiségbe. "Jó két évvel később - írja S. J. Robin naplójában - megkezdhettük a mintegy harminc halomból álló rommező részletes felkutatását…"

A nyolc évig tartó ásatások eredményei - jóllehet homlokegyenest ellentmondó elméleteket gerjesztve - gyorsan terjedtek az új felfedezésekre fogékony európai körökben. Az eltávolított földréteg alatt mesterien kifaragott, tömbökből összerakott kőkupolák helyezkedtek el, tekintélyes méreteikkel meghökkentve a föltáró régészeket.

A kupolák belsejében a szinte kiismerhetetlenül összefonódott helyiségek sora valóságos labirintust alkotott. A falakon megtalált feliratok kevés támpontot adtak a termek egykori használatát illetően. Több feliraton utaltak viszont valamiféle, arccal lefelé eltemetett, óriási, bronzból (?) öntött királyfejre (királykőre), aminek viszont a kutatóárokban semmi jelét nem látták.

A "patkányok özönlése", amire ugyanitt több történet utalt, undorító valóság volt, szinte megbénítva a feltárást végzőket.

A közelben feltárt, "síró égi csatorna" néven említett kupola, mindennek ellentéteként egy nagyméretű, rendkívül kellemes hangú, olykor fel-felsíró szélhárfát körülvevő, oszlopos terem volt, ami különös búgásával, pendüléseivel és furcsa susogásával elámította felfedezőit.

A kutatók (B. Günsberger és követői) az írásos forrásokból következtetnek valamiféle "szélmester meglétére", akinek tiszte a szélhárfa pontos beállítása, évszakonkénti áthangolása lehetett. Személyük csak nagyon szűk körben volt ismeretes, munkájukat teljesen titokban, éjszakánként végezték. Egymást titkos kézjegyekkel azonosították, és holdfordulóként váltották egymást. A hárfa pontos behangolása a régészeknek sosem sikerült.

Emlegetnek a feltárási jegyzőkönyvek egy ezüst- és egy aranylemezből készült, díszes darabot is, amit különös hangja miatt "nightingale" - nek is tituláltak. A II. világháború utáni zavaros helyzetben Ante Topic Mimara, a kétes hírű horvát műgyűjtő szerezte meg - elég csalárd módon, akinek spliti villája kertjében a bora feltámadásakor furcsa, éneklő (szoprán) hangok hallatszottak, elandalítva a látogatókat.

"A széthulló istenségek idején fénylő sávok jelentek meg az égen, állataink elvadultak, ökreink kötelékeiket tépték, kutyáink anyátlan gyermekként vinnyogtak. A föld nyílásain bűzlő sebek fakadtak, amikből dögletes gőz áradt … elvesztettük az istenek szobrait, mert a nagy rezgésben (sic!) szétporladtak. Elfelejtettük nagyapáink történeteit a hősökről, miket esténként dörmögtek, elvesztettük dalainkat, miket búgtak asszonyaink a pataknál…" (feliratrészlet a III/2 kupola faláról)

Gellér B. István