"Büdszentmihályon születtem 1915. áprilisában. Anyám szerette a kézimunkákat, képeket, apám - aki tanító volt - a fákat, vizeket, hegyeket. Szerettem csendben ülni dédanyám öreg házában: búboskemence, kuckó, meg egy öreg ingaóra volt mögötte, s ő kötötte a szalmát kalapnak" - vallotta Koncz Zoltán visszaemlékezéseiben.

Kettős pályafutása a debreceni egyetemen kezdődött, ahol teológiát, földrajzot, történelmet és művészettörténetet tanult. Gyerekkorától vonzódott a festészethez, melynek alapfogásait - a háború után - már mint lelkész sajátította el. Három évig látogatta a Debreceni Képzőművészeti Szabadiskolát, közben pedig Pálnagy Zsigmondtól tanult akvarellezni.

1953-ban került Újfehértóra, s szolgált négy évtizeden át "bibliával és ecsettel", ugyanis e két szóban egyszerre érezte a prédikátori és piktori hitvallást.

Témája főként a hazai föld volt, ám festményein mindig visszatértek az újfehértói arcok, utcák és a környékbeli tájak. Képei kitűnő koloristáról vallanak. Műfaja az akvarell és az olaj.

Egyéni és kollektív kiállítások sora jelzi pályafutását a szűkebb pátriától az egykori szovjet, szlovák és svájci városokon át Nürnbergig.

Újfehértói munkásságát városa 1992-ben díszpolgári címmel jutalmazta. Itt látható képeit - 1994-ben bekövetkezett halálát megelőzően - városunkra hagyta. Munkássága előtt ezzel a kiállítással tisztelgünk.