2022.07.21.
Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum - Szlovák Tájház

Halasi regény született

2022.07.21.

Mesterségek Ünnepe

helytörténet, Helytörténet, hír, történet
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
A néprajzi szakirodalomban nem, de a helyi, az országos köznyelvben, médiában (még) egyértelműen fennmaradt a „halasi bicska” elnevezés. Az ezen a néven emlegetett típus valójában Szegeden és környékén készült „világhírű” halas bicska. Eredete egyértelműen Csongrád vármegyébe tehető. Itt készültek a 19. század második felétől „iparszerűen” ezek az igen népszerű alföldi kések.
Nádazók szalonnáznak egy halasi szélmalomnál (thormajanosmuzeum.hu)\r\n\r\n
Ebben az időszakban még szinte minden férfinál volt étkezéshez, faragáshoz, egyéb munkához stb. használt összecsukható kés, bicska. És persze tudjuk, hogy sajnálatos tragédiák főszereplőjévé is válhattak vásárokban, korcsmákban vagy bálokon egy-egy marakodás alkalmával. A magyar bicskáknak sok formája, típusa volt (cakli, arató, juhász, szalonnázó, náder stb.).

A halas bicska, halbicska, pontybicska, szirákibicska vagy tiszabicska különleges, egyedi formája miatt presztízstárgy lett a 19-20. század fordulójától. Bár sokan készítették ezt a nem mindennapi alakú használati tárgyat, mégis a legismertebb halas bicskákat Sziráky (máshol Sziráki) József késes-mester állította elő. Ő tette igazán közkedveltté.


Nem a "halas bicska" lapult a halasi ember zsebében

Kiskunhalasra ráadásul a hétköznapokban más bicskák voltak a jellemzőek. Valószínűbb volt a szalonnázó-, az arató-, a juhász-, a körmölő bicska, illetve leginkább az olcsó, házilag barkácsolt, összecsukható kés, a bugylibicska (békanyúzó) használata. Ez utóbbit vásárokban is megvehették, de  ügyes kezű pásztor- vagy parasztemberek saját maguk készítették.

Persze más bicskatípusokat is alkalmaztak, és nem feltétlenül csak a tipikusan magyar „fajtákat”. Nem okvetlenül reprezentatív, de a Kiskunhalasi Thorma János Múzeum gyűjteményében 5 bicska található, melyeket az 1950-1960-as években Nagy Czirok László és Janó Ákos múzeumigazgatók gyűjtöttek össze a már felszámolás alatt lévő, kiskunhalasi tanyavilágban. Ezek közül 3 bugylibicska, amelyeket Bodoglár és Rekettye pusztákon használtak Molnár Ferenc és Jakab Antal halasi gazdák. A közgyűjteményben van 1 szalonnázó bicsk, amely szintén a Jakab-birtokról Rekettyéről való. 1 „bicska” pedig a Dél-Európában elterjedt ún. navaja típusra hasonlít. Ezt Bodoglár pusztán használták.


A halasi mesterek sem halas bicskát gyártottak

Vagyis láthatjuk, hogy többségében ismert, praktikus bicskák voltak a halasi emberek zsebében. Persze még az is felmerülhet, hogy azt nevezték „halasi bicskának”, amely Kiskunhalason készült. Ám ilyen, tipikusan helyi termék biztosan nem volt. A halasi mesterek is a már felsorolt, jól ismert típusokat gyártották. Létszámuk nem volt magas, de a helybeli igényeket ki tudták szolgálni. 1853-ban már egy késes iparos volt a városban. A két világháború között ismeretesek voltak: Hodik József (Homok utca), Popa Miklós (Szövetség tér), Jurics László és Boldizsár késes- és köszörűs mesterek nevei. Nagy Czirok László néprajzkutatótól pedig tudjuk, hogy a régi, híres halasi vásárokban az Ürgés korcsma mögötti - a Kossuth és a Dékáni utcák által közrefogott - területen voltak a helyi és a vidéki késesek sátrai.


És már megint a sajtó a felelős... a "halasi" bicskáért is

Viszont térjünk vissza arra, hogyan történhetett a téves szóhasználat. Itt is valószínűleg a hanyag újságírói fogalmazás tehető felelőssé. Későbbi kutatások célja lehet az első „halasi bicska” összetétel megtalálása, de annyi bizonyos, hogy igen korán rosszul kezdték nevezni országos szinten is. Az biztosnak tűnik, hogy először helyesen halbicskának, halas vagy szegedi bicskának írták le nagy íróink. Eddigi tudásunk szerint 1882-ben Mikszáth Kálmán író, zsurnaliszta közvetített először róla, és ő még halalakú illetve szegedi bicskaként nevezte meg. Tömörkény István író is helyesen említette meg a Bicskavásárlás (1887) novellájában. Ezek az írások sokat segítettek a halas bicska népszerűségének.

Ám a hírnév szempontjából a döntő az volt, amikor 1896-ban, az Ezredéves Kiállításon Sziráky mester a halas bicska miatt ezüstérmet kapott. Ezután lett igen neves és híres ez az eszköz, és bizony nem csak a Kárpát-medencében. Olyannyira, hogy Szemere Attila miskolci országgyűlési képviselő 1897 februárjában, egy parlamenti felszólalásában egyenesen a "kreatív" magyar kisipar fellendülésének lehetőségét látta benne, és persze rögtön rávilágított a magyaros maradiságra is, ami ezt megakaszthatja. Bár Szemere a Képviselőházi Napló szerint jól használta a halas bicska nevét, a sajtóban, a Pesti Naplóban már tévesen jelent meg a megnevezés:

„Előbb a kisipar helyzetéről beszélt és megmondotta, hogy az a kisipar, amely egykor egész Magyarország szükségletét el tudta látni, miképpen hanyatlott fokról-fokra - nem egyesek mulasztásából, hanem a megváltozott viszonyok következtében. S még ha a viszonyok nem is változtak volna, hanyatlania kellett a kisiparnak, mert a magyar iparosban atavisztikus hajlam van a földhöz. Amit az iparral szerez, nyomban földbe fekteti. A típusát Mikszáth Kálmán írta meg annak a késesnek történetében, akinél egy angol ember sok ezer halasi bicskát akart megrendelni. Nem a megrendelésnek örvendett, hanem azt kérdezte: - Hát a kukoricámat Anglia fogja kapálni?” (Pesti Napló, 1897. február 9., 2-3.)


Egy bűntényről szóló tudósításban is tévesen jelent meg a neve

A későbbiekben is számos újság írta rosszul a bicska nevét, mint például: a Nemzeti Újság, a Friss Újság, az Esti Hírlap, a Brassói Lapok, Új Tükör stb. A közelmúltból még a Magyar Nemzet egy 1986. májusi száma is „halasi bicskát” említett egy szegedi vonatkozású könyv ismertetése kapcsán. Sőt, a „szülőhazájában”, Szegeden, a Délmagyarországban, 1987-ben félkövér, dőlt betűkkel cikkcímként, így jelent meg egy rendőrségi tudósítás: „A szívbe hatolt a halasi bicska”. Ezt a hírt aztán ezzel a szóhasználattal vette át az országos média is. Az 1945 előtti kiskunhalasi lapok úgy tűnik helyesen írták le, bár túl sokszor nem említették a nevét.


A hétköznapokban is megüti az ember fülét, ha meghallja a pontatlan nevet. Ám alig akad, aki rászólna a másikra, hogy rosszul használja a tárgy nevét. És természetesen a mai napig felfedezhető az Interneten (hírekben, blogokban stb.), televíziós- és rádiós műsorokban is a téves megnevezés.

Végső István