A pillangófélék családjába tartozó, az északi területeket és az Ibériai-félszigetet (ahol testvérfaja a déli kardoslepke (Ipichlides feisthamelii) él) leszámítva Európa nagy részén, így Magyarországon is elterjedt nappali lepkefaj. Igen látványos, nagyméretű és jól repülő pillangó, olyannyira, hogy országon belüli vándorlásra is képes, így viszonylag könnyen kolonizál új élőhelyeket is. Fő tápnövénye természetes körülmények között a kökény (Prunus spinosa), de egyéb csonthéjas gyümölcsökön is megélhet hernyója.

A fecskefarkú lepkék és rokonaik – így a kardoslepkék - hernyóinak különlegessége, hogy ragadozóik elleni védekezésképp bűzös, irritáló szagú szarvacskákat (osmeteriumot) tudnak a fejükből kiengedni, majd a veszély elmúlásával visszahúzzák ezeket. Ezek a szervek kissé a csigák tapogatóihoz és szemeihez hasonlítanak, bár ők éppen fordítva, veszély esetén húzzák őket be.

A kardoslepke a XX. század közepétől kezdve jelentős állománycsökkenést szenvedett el, amely főként a számottevően megnövekedett mezőgazdasági vegyszerhasználatnak tudható be, azonban az utóbbi évtizedben újra igen gyakorivá vált. 2018 első félévében a Dunántúlon gradációja volt megfigyelhető: a kardoslepke volt az egyik leggyakoribb nappali lepkefaj, és szinte akárhol felbukkanhatott, akár nagyobb egyedszámban is. Állományainak újbóli megerősödése elsősorban a klímaváltozásnak tudható be, ugyanis melegkedvelő fajról van szó: elterjedési területének déli részén gyakoribb, északabbra haladva egyre ritkábbnak és ezáltal veszélyeztetettebbnek számít – ez különösen az Alpoktól északra élő állományaira igaz.

Magyarországon a hűvös hegyvidéki területek és a zárt erdők kivételével mindenhol előfordul és általában elég gyakori. Természetes, jó állapotú élőhelyeit azonban gyakran tönkreteszik, szépsége miatt (főleg régebben) pedig a gyűjtés is ritkíthatja, ezért védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.

Schmidt Péter

$A kardoslepke hernyója veszély esetén bűzös szarvacskákat növeszt ki a fejéből\r\n$